Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

Magyar masszőr, arab páciensek

Kellemes meglepetés és egyben megtiszteltetés érte a közelmúltban a kapuvári Kovacsics Tamást: az Egyesült Arab Emírségek U19-es labdarúgó-válogatottja bízta kezére játékosait.
(illusztráció)
Az arab csapat algír masszőrét ugyanis vízum hiányában nem engedték Magyarországra utazni, így nem segíthette a Győrött edzőtáborozó labdarúgók felkészülését. A mintegy háromhetes itt-tartózkodás idejére kapott megbízást a fiatal szakember.

– Nagyon örültem a felkérésnek – kezdi – , hiszen még a pályafutásom kezdetén vagyok. Nemrégiben szereztem meg a sportmasszőri végzettséget a Kovacsics Masszőrképző Iskolában.
– Hogyan teltek a napjai a csapattal ?
– Végig a csapat mellett voltam, de nem egyedül láttam el a masszőri feladatokat, brazil kollégámmal felváltva végeztük a munkát. Pt egyébként a mesteremnek tartom, hiszen sokat tanultam tőle. Tolmács segítségével értekeztünk, a munka szempontjából azonban nem a közös nyelv volt a fontos.
– Elégedettek voltak a munkájával ?
– A vezetés elégedett lehetett velem, hiszen meghívást kaptam az Egyesült Arab Emírségekbe, ahol egy évig kellene masszőrként dolgoznom. Még nem döntöttem el, megyek-e, mert a családom nem szívesen hagynám itt, viszont nem tudom, őket vihetném-e. Ez egyelőre a jövő titka.
– Már tudja, mi lesz a következő feladata ?
– Hazánkba érkezik az Egyesült Arab Emírségek U16-os válogatottja, a hírek szerint ők is számítanak a munkámra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hírességek is rajthoz álltak

A triatlon Európa-bajnokságot VIP-verseny is színesítette, amelyen profi vízipólóst (Hesz Mátét),… Tovább olvasom