Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Magyar Kupa: legjobb négy közé jutott az Audi-ETO

Szoros első félidőt követően magabiztos 27:22-es győzelmet aratott a Győri Audi-ETO együttese a Fehárvár KC otthonában.
Második félidőben nyújtott jó játékának köszönhetően a Győri Audi-ETO együttese bejutott a Magyar Kupa négyesdöntőjébe.

Fehérvár KC – Győri Audi-ETO 22: 27 (12:13)

A mérkőzés előtt került nyilvánosságra, hogy a következő szezontól Katarina Bulatovic biztosan a Buducnsot Podogrica csapatánál folytatja. 

Tilinger góljával kezdődött a találkozó, de Löke gyorsan egyenlíteni tudott lerohanásból. A folytatásban fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a mérkőzés 11. percében 4:4-nél ismét Löke találatával először vette át a vezetést az ETO. 

A közel hét perces hazai gólcsendet kihasználva a zöld-fehérek gyorsan három gólos előnyt szereztek, de nem adta könnyen magát a hazai együttes és a félidő vége előtt hat perccel 10:10-re sikerült felzárkózniuk. 

Az utolsó öt percben a győrieknél Amorim háromszor is eredményes tudott lenni, míg a hazaiaknál Siti és Tilinger is a kapuba talált, így 13:12-es Audi-ETO vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok.


Szünetet követően még kicsit tudta tartani a lépést a Fehérvár, de ezt követően érvényesült a papírforma. Feljavult a győriek védekezése és a támadásokat is rendre góllal fejezték be. Görbicz és Amorim vezérletével hamar elhúztak a zöld-fehérek és tizenöt perc elteltével már hat gólos előnyt szereztek.

Az utolsó tíz percben már csak a gólkülönbség volt a kérdés, végül 27:22-es győzelme után ismét bejutott a Győri Audi-ETO együttese a Magyar Kupa négyesdöntőjébe.


Online közvetítés    

Vége a találkozónak!

(II.) 30.p. Az utolsó másodpercekben még Kazai volt eredményes. 22-27
   
(II.) 29.p. Tilinger szépített. 21-27
   
(II.) 27.p. Görbicz átlövésből már nem hibázott. 20-27
   
(II.) 26.p. Korsós harcolt ki büntetőt, de Görbicz elhibázta.
   
(II.) 25.p. Hajduch megszerezte első találatát. 20-26
   
(II.) 23.p. Görbicz ragyogó passza után Löke lőtte be a ziccert. 19-26
   
(II.) 22.p. Hornyák óriási gólt lőtt átlövésből, majd Horváth B. szépített. 19-25
   
(II.) 21.p. Benzal kétszer, míg Bulatovic egyszer volt eredményes. 18-24

(II.) 20.p. Bulatovic megszerezte második találatát. 16-23
   
(II.) 17.p. Löke harcolt ki hétméterest, amelyet Görbicz értékesített. 16-22
   
(II.) 16.p. Görbicz ezúttal pattintva lőtt a kapuba, majd Tilinger szépített ismét. 16-21
   
(II.) 15.p. Görbicz bal kézzel lőtt a kapu bal felső sarkába. 15-20
   
(II.) 14.p. Tilinger szépített, de a győrieknél Amorim ismét a kapuba talált, valamint Korsós is feliratkozott a gólszerzők közé. 15-19

(II.) 11.p. Amorim gólja után időt kértek a hazaiak. 14-17
   
(II.) 10.p. Görbicz betörés után lőtt a kapuba. 14-16
   
(II.) 9.p. Pályára lépését követően Bulatovic szerezte meg első találatát. 14-15
   
(II.) 8.p. Sok kihagyott helyzet után Hováth B. lőtt a kapuba. 14-14
   
(II.) 5.p. Görbicz hétméteresből volt eredményes. 13-14
   
(II.) 2.p. Azari egyenlített. 13-13
       
Vége az első félidőnek!

30.p. Siti harcolt ki hétméterest, amelyet Tilinger értékesített. 12-13
   
29.p. Siti nagy gólt lőtt a jobb felsőbe. 11-13
   
28.p. Amorim sorozatban háromszor volt eredményes. 10-13
   
26.p. Amorim lendületből lőtte ki a kapu jobb oldalát. 10-12
   
25.p. Vaszari egyenlített, de rögtön válaszolt Amorim. 10-11
   
24.p. Benzal megszerezte első találatát, majd elrontott támadás után Siti is a kapuba talált. Időt kért Ambros Martín. 9-10
   
23.p. Orbán is feliratkozott a gólszerzők közé. 7-10
   
22.p. Horváth B. szépített beállós pozícióból. 7-9
   
20.p. Bognár-Bódi szélről lőtt a léc alá. 6-9
   
19.p. Siti szépített. 6-8

17.p. Görbicz is átlövésből lőtt Kiss kapujába. 5-8
   
17.p. Vaszari szépített átlövésből. 5-7
   
16.p. Köke megszerezte harmadik találatát. 4-7
   
14.p. Kihagyott helyzetek után Bognár-Bódi lőtt a kapuba. Időt kértek a hazaiak. 4-6
   
11.p. Görbicz indítása után Löke lőtte be a ziccert. 4-5
   
10.p. Vaszari a hazaiaknál, míg a győrieknél Amorim volt eredményes. 4-4
   
8.p. Amorim egyenlített átlövésből. 3-3
   
6.p. Siti góljával ismét a hazaiknál volt az előny, majd Löke harcolt ki büntetőt, ám Görbicz a kapufát találta el. 3-2
   
5.p. Fent volt a játékvezetők keze, de Tilinger ezúttal is kilőtte a jobb felső sarkot, majd Rédei-Soós egyenlített pattintott lövéssel. 2-2
       
4.p. Löke egyenlített. 1-1
   
2.p. Tilinger szerezte a találkozó első gólját átlövésből. 1-0
   
Elkezdődött a találkozó.

Már melegítenek a csapatok, rövidesen kezdődik a találkozó.

Előzetes
   
A zöld-fehéreknek a Magyar Kupában van még egy teljesítendő feladatuk: szerdán 17.45 órakor Fehérváron próbálják meg kiharcolni a négy közé jutást.

Várhatóan ez nem is okoz majd gondot Görbiczéknek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Röplabda - Nyert a Noname

Tovább olvasom