Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Magyar futballvándorlások

Az eredetileg tervezettnél néhány nappal később, ma délben készítik el a labdarúgó NB I sorsolását, amelyet tizenkét csapat, közte két Győr-Moson-Sopron megyei gárda – az országban az egyetlen megye, amely két élvonalbeli együttessel rendelkezik –, a Matáv FC és az ETO FC várhat.

Most még a fehér asztalnál dőlnek el a dolgok, de remélhetően hamarosan újra a zöld gyepé lesz a főszerep majd a magyar labdarúgásban.
Az első osztály mezőnye tehát kialakult, ám kérdés, hogy a nehéz, már-már kilátástalan anyagi helyzetben lévő klubok – gondolva elsősorban a Balaton FC-re – meddig bírják a vetélkedést. Az NB I-ben egyébként két újonc, a Pécs és a Haladás kezdi meg a pontvadászatot.
Lényegesen bonyolultabb a helyzet az ugyancsak profibajnokságnak minősített NB I B-ben, ahol a tavalyi húsz csapattal szemben idén jó, ha összejön tizenhat gárda. Tény, bár június 17-i volt a nevezési határidő, ehhez képest július 9-én még nem alakult ki a bajnokságban részt vevő együttesek névsora. Költözések, vándorlások viszont bőven akadtak, hiszen például a Százhalombatta Dunaújvárosba, a Kecskemét a Fáy utcába, a Bük Kecskemétre, az előző bajnokságban szinte pontot sem szerző Monor pedig Diósgyőrbe tette át a székhelyét.

Ezek a lépések természetesen a meglévő adósságállomány „eltüntetését" célozták meg, amely így legfeljebb átalakul, de nem tűnik el. Nem tudni még, mi lesz a sorsa a Kispestnek, a Marcalinak, a Vácnak vagy Szegednek, az viszont már biztos, hogy Ózdon és Tiszaújvárosban megszűnik a minőségi futball. A naponta felröppenő találgatások, különös egyesülések, döntések mind-mind jelzik a magyar labdarúgás jelenlegi szomorú helyzetét...

A válság egyébként az amatőrökhöz is begyűrűzött, hiszen az is szinte bizonyos, hogy az elmúlt évi hárommal szemben idén legfeljebb két tizenhatos csoporttal rajtolhat az NB II. Itt megyénk képviseletében az MTE szerepelhet majd a Nyugati csoportban.

Eggyel lejjebb, az NB III-ban valószínűleg összejön a hatszor tizenhat csapatot számláló mezőny, ám ez úgy valósul meg, hogy alig, vagy egyáltalán nem lesz kieső ebből az osztályból – a húsz megyei bajnokból nyolc nem vállalta a feljebb lépést –, ami valljuk be, kissé komolytalanná teszi a vetélkedést. Megyénkből hat csapat, a Gyirmót – bajnokként nem nevezett a magasabb osztályba –, a Csorna, a Jánossomorja, a Kapuvár, az SVSE és az újonc Integrál-DAC szerepel majd a Bakony-csoportban. Ami még érzékenyen érinti a MALL-t, többéves jelentős szponzori szerepvállalást követően búcsút int a bajnokságnak a győri székhelyű Pannon-Flax.

Végül vegyük számba a megyei I. osztályunk mezőnyét, ahol jelen állás szerint öt újonc is bemutatkozik majd. A három megyei másodosztályú bajnok közül a Pereszteg megint nem élt a feljebb lépés lehetőségével, viszont a Nagyszentjános és a Kunsziget leadta a nevezését a megye élvonalába. Ugyancsak ott szerepel majd az NB II-ből visszanevezett Petőháza, valamint a Veszprém megyéből érkező Veszprémvarsány és Bakonyszentlászló gárdája. Rajtuk kívül a következő csapatok szerepelhetnek majd az augusztus 17-én rajtoló bajnokságban: Abda, Koroncó, Győri Dózsa, Lébény, Öttevény, Fertőszentmiklós, Kimle, Bajcs, Pannonhalma, Tét, Mosonszentmiklós. A megyei II. osztály 48 csapatát, valamint a III. o. és a IV. o. együtteseit a jövő héten osztja be a megfelelő csoportba a szövetség versenybizottsága, hogy aztán az elnökség döntését követően kialakuljon a végleges mezőny.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Totóesélyek a 27. hétre

Az e heti totóban a svéd bajnokság és az Intertotó Kupa meccsei szerepelnek. Tovább olvasom