Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Magyar foci: Supka Attila marad a Pécs edzője

Supka Attila elmondta, hogy a kialakult helyzetet mind saját magára, mind Matyi Dezsőre nézve méltatlannak tartja, ám a helyzet megoldása a jogászokra vár.
Supka Attila és menedzsere nem fogadta el a pécsi labdarúgóklubnak a megbízási jogviszony felbontására tett ajánlatát, így a vezetőedző 2015. június 30-ig szóló szerződése továbbra is érvényben van.

Minderről Matyi Dezső, az élvonalbeli klub tulajdonosa számolt be pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve, a trénernek azt ajánlotta fel, hogy a neki járó összeget havonta, részletekben fizeti majd ki, ám mivel ő egyben szeretné megkapni a járandóságát, visszautasította azt.

A tulajdonos ezek után jelezte, hogy a kialakult helyzet miatt a vezetés úgy döntött, létrehozza a vezetőedző felett álló szakmai igazgatói posztot a csapatnál. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki tölti majd be az új szerepkört, ám Matyi Dezső szerint még a téli felkészülés kezdete előtt megoldódik a kérdés.

A sajtótájékoztatón Supka Attila is jelen volt, aki elmondta, hogy a kialakult helyzetet mind saját magára, mind Matyi Dezsőre nézve méltatlannak tartja, ám a helyzet megoldása a jogászokra vár. Elárulta, hogy már kapott egy értesítést, miszerint fel van mentve a munkavégzés alól az együttesnél, így nem is igazán érti, miért kellett megjelennie a tájékoztatón.

A klub kedden közölte, hogy közös megegyezéssel felbontja a tréner szerződését, miután a csapat 17 forduló után a 14. helyen áll az OTP Bank Ligában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkészült az Ágfalvi úti sporttelep világítása

A soproni felnőtt és utánpótlás-labdarúgók régi vágya valósult meg azzal, hogy az Ágfalvi úti… Tovább olvasom