Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Magyar bajnokság Győrött?

Felébredt Csipkerózsika-álmából a győri atlétika. Új szakosztályi modellt alakítottak ki a Dózsánál.
Több mint másfél éves erőfeszítés eredményeként novemberben átalakult a Győri Dózsa atlétikai szakosztálya. Zajovics Csaba szakosztályvezető: „Az országban másutt jól működő mintára feladásos rendszert alakítottunk ki szakági és utánpótlásedzők bevonásával. Bízunk abban, hogy ez a korszerű modell eredményesebb munkával is párosul majd." A vezetőedző Farkas Roland, aki három korosztály fiataljaival és a felnőtt ugrókkal is foglalkozik.

A további edzők: Szilág yi József, Sinkó Zsuzsa, Farkasné Babos Rita, Szalóki Richárd és Lukács Kornél. Farkas Roland vezetőedző: „Az előkészítő csoportok komplex képzést kapnak, az ifjúsági korosztálytól pedig a szakági edzőkhöz irányítjuk az atlétákat, akik így a képességeiknek megfelelő versenyszámokra készülhetnek. Jövőbeni terveink között szerepel további kezdő csoportok indítása, dobóatlétika létrehozása és az ugrószakág bővítése."

A szakosztály átalakulását teljes mellszélességgel támogatta Horváth Zsolt, a Győri Dózsa SE elnöke. Az átalakulás óta felvették a kapcsolatot a városban működő sportiskolákkal (Bercsényi, Móra), visszaszerezték a MASZ és a NUPI támogatását. Merész tervekben sincs hiány, pályázatot nyújtottak be a felnőtt magyar bajnokság megrende zésére. „A rendezés a pályázat sikerességének függvénye, de kaptunk biztató jelzéseket, így minden remény megvan rá, hogy jövő júliusban a Dózsapályán szerepelnek a legjobb magyar atléták – folytatja Zajovics Csaba.

– Ennek keretében rendeznénk meg a Kiss György-emlékversenyt a férfi ezerötszáz méteres síkfutásban. A bajnoksághoz a sporttelepen néhány kisebb átalakítás szükséges lenne, így például kell még egy távolugróhely és dobópályát is kellene kialakítani." Megrendezik az 5. Győri Ugrógálát is.

A Dózsa kiemelkedő versenyzői: Babos Rita felnőtt fedett pályás magyar bajnok hármasugrásban, Európa-kupa-válogatott; Hordós Evelin, serdülőbajnokság második helyezettje 100 m síkfutásban, harmadik helyezett 200 m síkfutásban, Erdélyi Roland, serdülőbaj - nokság harmadik helyezettje távolugrásban. Győrffy Soma országos gyermek bajnok 60 m gátfutásban, Zajovics Nóra Ki a leggyorsabb? második helyezett 60 m síkfutásban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soproni Sördögök - Univer KSE 86-88

Az első két percben kizárólag büntetőkből születtek kosarak. A folytatásban a… Tovább olvasom