Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Magyar-román: sportdöntőbírósághoz fordult az MLSZ a zártkapus meccs miatt

A mintegy 40 oldalas dokumentumban több tanúvallomás és a fellebbezést alátámasztó iratok is szerepelnek.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn benyújtotta keresetét a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) a nemzetközi szövetség (FIFA) másodfokú döntésével szemben, amely alapján március 22-én a magyar válogatott zárt kapuk mögött kénytelen fogadni a román együttest soron következő hazai világbajnoki selejtezőmérkőzésén.

Amint arról az MLSZ jogi igazgatósága az MTI-t tájékoztatta, hétfő éjfél volt a határidő, s azt követően további tíz nap állt volna a szervezet rendelkezésére a részletes indoklás megküldésére, de ezt az időt "megspórolta" az MLSZ, ugyanis már a keresettel együtt továbbította azt a CAS-nak.

Az MTI információja szerint az MLSZ azért várta meg a határidő napját, mert a korábbi benyújtás sem gyorsította volna meg az eljárást. A CAS alapszabálya szerint ugyanis a részletes indoklás beadására nem a kereset benyújtásától, hanem az előre megszabott határidőtől számított tíz nap áll rendelkezésre, vagyis azzal, hogy hétfőn az indoklást is elküldte az MLSZ, a lehető leggyorsabban járt el.

A mintegy 40 oldalas dokumentumban magyar és nemzetközi jogtudósok szakvéleménye, több tanúvallomás és a fellebbezést alátámasztó iratok szerepelnek.

A CAS-nál mint választott bíróságnál úgy jelölik ki a háromtagú testületet, hogy mindkét fél választ egy bírót, míg az eljáró tanács elnökét a CAS kéri fel.

A magyar válogatottnak - jelen állás szerint - azért kell zárt kapuk mögött lejátszania március 22-én a románok elleni hazai világbajnoki selejtezőjét, mert az augusztus 15-én Budapesten rendezett, Izrael elleni barátságos mérkőzésen a szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált, és sértő jelképeket mutatott fel.

Olvasóink írták

  • 5. oxana 2013. február 26. 10:42
    „A magyar futball száz év mulva se lesz olyan, mint 54-ben. Az akkoriaknak mégegyszer kellene születni.”
  • 4. egymásikolvasó 2013. február 26. 10:19
    „Minek erőlködnek? A magyar királyságban nincs futbólnij macs. Csak az eszement cvajda és sleppje számára létezik. Engem nem zavar, ha zárt ajtók megett tartják meg.”
  • 3. öröksoproni 2013. február 26. 09:42
    „Angliában sokkal keményebb intézkedések árán takarították el a sporthoz semmit nem értő, balhét kereső garázdákat a stadionokból és környékükről. Nem másban kell keresni a hibát, hanem lehetővé tenni, hogy aki családdal szeretne kimenni egy meccsre, az megtehesse. Persze nem ártana focizni is megtanulni, mert duma az van.”
  • 2. Korrekt5 2013. február 25. 22:03
    „Nem csak az Izrael elleni mérközés volt a teljes ok, ez volt mikor betelet a pohár.
    Tanuljanak embermódra viselkedni minden esetben, akkor is mikor nem csak nemzetközi sportesemények vannak.
    Már illene lenne kimászni a balkán viselkedésböl :-(”
  • 1. fleto.franci 2013. február 25. 20:25
    „Valakiknek mindent szabad.

    http://www.youtube.com/watch?v=48XC1kr2EZg&feature=player_embedded#!

    <moderálva> próbálják eltüntetni a sajtótájékoztató nyomait. Innét törölték.
    <moderálva>
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=bq4lS6OcCBQ

    Itt viszont még látható. Elég rövidre kerekedett a sajtótájékoztató.
    http://www.youtube.com/watch?v=L1-Pz4fxH9c&feature=player_embedded

    Maga a meccs részlet. A lényeg persze nem hallatszik!
    http://www.sport5.co.il/articles.aspx?Fol%C2%ADderID=411&docID=137288&lang=HE”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vérrel átitatott zokni, legendás mez: sportrelikviákat árvereztek New Yorkban

Kis híján százezer dollárt adtak azért a vérrel átitatott zokniért, amelyet a bostoni Red Sox… Tovább olvasom