Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Magyar-bolgár Győrben: villáminterjú Dzsudzsákkal, Hajnallal és Szalaival

A magyar válogatott szerdai Bulgária elleni győri összecsapása előtt Dzsudzsák Balázs, Hajnal Tamás és Szalai Ádám adott villáminterjút Telkiben a kisalfold.hu-nak.

A magyar középpálya egyik legerősebb pontja, Hajnal Tamás szerint "jó évet zárt tavaly a magyar válogatott, s a csapat tagjai mindent elkövetnek, hogy ezt a formát az idei esztendőre, s a világbajnoki selejtezősorozatra átmentsék".


Játsszon és nyerjen velünk jegyeket a győri meccsre! 

Élőben szeretné látni a magyar válogatott győri mérkőzését a bolgárok ellen? Játsszon velünk ingyenjegyekért!
 

Hajnal Tamás: "a válogatott összes tagját pozitívan motiválja a feladat nehézsége"

"Viszonylag hosszú idő után találkozunk újra a játékostársakkal, s első körben igyekszünk a bolgárok elleni megfelelő taktikát kialakítani. Győrben a győzelem mellett látványos játékkal szeretnénk a közönséget kiszolgálni" – mondta a VFB Stuttgart idegenlégiósa.

Arra a kérdésünkre, hogy mit vár a következő selejtezősorozattól – mint ismert, a magyar csapatnak Hollandia, Törökország, Románia, Észtország és Andorra ellen kell kivívnia a várva várt világbajnoki szereplést –, Hajnal Tamás a következőt felelte: "rendkívül erős csoportba kerültünk, nehéz lesz kijutni, de úgy érzem, hogy a válogatott összes tagját pozitívan motiválja a feladat nehézsége.

Mindent megteszünk azért, hogy az előző Eb-selejtezőkön mutatott játéknál is jobbat tudjunk produkálni, a folyamatos fejlődés lebeg célként a szemünk előtt".

Hajnal Tamás
Hajnal Tamás


Hajnal Tamás a VFB Stuttgarttal is szeretne nemzetközi porondon játszani

Arra a felvetésünkre, hogy az utóbbi években a magyar válogatott egyértelműen a leggyengébb láncszemének a védelem tűnt, Hajnal Tomi védelmébe vette a társakat: "a helyzet nem ilyen egyszerű, hisz a modern fociban a csatároknak a labdatartással fontos feladata van az eredményes védekezés elérésében.

Emellett folyamatosan dolgozunk azon, hogy a pályán a területeket minél jobban le tudjuk szűkíteni".

Hajnal Tamás végszóként elmondta: "a Bundesligában szeretne olyan helyezést elérni stuttgarti csapatával elérni, mely biztosítja, hogy legalább az európai kvalifikációs sorozaton részt tudjanak venni".

Szalai Ádám be akarja venni a bolgárok kapuját is

A hosszú kihagyás és sérülés után válogatottba visszatérő Szalai Ádám biztatónak érzi a csapat hangulatát, s saját formáját "napról napra jobbnak" titulálta.

Ahogy a hétvégén a Mainz színeiben, a hórihorgas csatár a magyar válogatott tagjaként is be szeretné venni az ellenfél kapuját szerda este Győrben.

Szalai Ádám
Szalai Ádám


Dzsudzsák Balázs: a barátságos meccseken csiszolódik össze a csapat 

Magyarország legértékesebb játékosaként számon tartott Dzsudzsák Balázs arról szólt, hogy "sajnos, ismét kimarad egy világverseny a nemzeti csapat számára nyáron, így a barátságos meccseknek hatványozottan nagy jelentősége van, hisz ezeken az összecsapásokon van kizárólag lehetősége a csapatnak összeérni, csiszolódni".

"A világbajnoki selejtezősorozatnak optimistán fogunk nekivágni, s remélem, el tudjuk érni a kijutást" – közölte Dzsudzsák Balázs, aki hozzátette: új orosz csapatával, a Dinamo Moszkvával a dobogón szeretne végezni a bajnokságban.

Dzsudzsák Balázs
Dzsudzsák Balázs


Olvasóink írták

  • 1. CsabaKiraly 2012. február 28. 19:52
    „Dzsudi a "Big White Hope" nalunk. :) Go Go Balazs :))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Platini: Jelenleg a német válogatott a legjobb Európában!

Michel Platinit lenyűgözi a német válogatott fiatalos kreativitása, sokkal inkább tetszik neki a… Tovább olvasom