Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Magukat büntették

Csúfos vereséget szenvedett a bentmaradását ezzel a győzelemmel bebiztosító Békéscsaba csapatától a Matáv Sopron az évad utolsó hazai összecsapásán.

Az eseménytelen első félidő után Tóth Mihály, 13. gólját megszerezve, gyorsan előnyhöz juttatta a soproni csapatot, ám ez a szám most nem hozott szerencsét. – Ön szerint mi volt a fordulópont a mérkőzésen? Nem az, amikor két perccel a vezető gólja után Tóth Mihály óriási helyzetben centikkel a csabai kapu mellé helyezte a labdát? – kérdeztük a Matáv szakvezetőjét, Komjáti Andrást.
– Az biztos, hogy ha az a lövés bemegy, akkor már megnyugtató előnnyel vezettünk volna, és „lehozzuk" a mérkőzést – felelte a soproniak edzője.

– Nem ment be, de a fordulópont nem ez a kimaradt helyzet volt, hanem a csabaiak egyenlítő gólja. Ahogy, amilyen körülmények között ez a találat megszületett, feldobta a békéscsa- baiakat, bennünket pedig arról az elég gyenge szintről is visszavetett, amit addig nyújtottunk. Ezen a meccsen sajnos fényesen beigazolódott az, amit már korábban is hangoztattam, amitől tartottam.

– Nevezetesen?
– Nevezetesen az, hogy most, hogy már matematikailag is eldőlt, bent maradt a társaság és nem fenyegette a csapatot semmiféle veszély, nem voltak ott a meccsen „fejben" a játékosok, nem koncentráltak megfelelően a feladatra. Nem kevesebb mint kilenc futballistának jár le a szerződése nyáron, többségüket most már a jövő foglalkoztatja. Ilyen szituációban, ezek között a körülmények között már elég nehéz motiválni a labdarúgókat.

– Pénzzel sem lehet? Másként: korábban, például a rájátszás elején, a Dunaferr elleni döntetlen után előfordult, hogy egy-egy gyengébb játék után büntetést helyezett kilátásba a szakvezetés...

– Úgy gondolom, ő szép jövő előtt áll, fizikailag jó felépítésű, megfelelő rúgótechnikával rendelkező futballista. Sokat fejlődött azóta, hogy felkerült az első csapat keretébe, és örülök, hogy ezt most hazai közönség előtt bizonyítani is tudta. Egyébként azért kellett beküldenem, mert egy békéscsabai szabadrúgásnál a labda fejen találta Pintér Zolit, aki jelezte: nincs minden rendben. Visszatérve Sifterre, nagyon remélem, találkozom még a nevével első osztályú csapat összeállításánál...

– Ez a mondat elég sejtelmesen, vagy inkább kétértelműen hangzik az ön és a csapat esetleges közös jövőjét illetően...

– Valóban sok a bizonytalanság. Mint már említettem, kilenc játékosnak lejár a szerződése, az én helyzetem sem tisztázott, nem tudni, hogyan, kivel lesz Sopronban futball a következő évadban. Ezen a héten azért már el kellene dönteni, hogy kikkel is képzeli el a labdarúgást a közeljövőben Sopronban a vezetés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar arany- és ezüstérmek a kajak-kenu világkupán

Négy arany- és két ezüstérmet szereztek a magyarok a szombat délelőtti 1000 méteres döntők során a… Tovább olvasom