Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 20°C | 32°C Még több cikk.

Magabiztos MKB

DKSK (Miskolc-Diósgyőr) - MKB-Euroleasing (Sopron): 70-91

Mindkét csapatból hiányzott egy-egy kulcsjátékos. A hazaiaktól a csapatkapitány, Fodor Csilla nem állt Tapodi Péter rendelkezésére, a soproniak edzője, Székely Norbert pedig Olekszandra Gorbunovára nem számíthatott. A fiatal ukrán kosaras Sopronban maradt kezeltetni fájós talpát.

Kezdetben Kovács jóvoltából jobbára a hazaiak vezettek. Székely hamar váltani készült, mert Németh a nyitónegyed közepén megkapta harmadik személyi hibáját. Kemény volt a küzdelem, rengeteg a szabálytalanság. A félidő második felében a Sopron átvette a vezetést.

A második szakasz elején Brantlová tripláival gyorsan szorossá tette a meccset a Diósgyőr. A soproniak gödörbe került szekerén Cserny tolt egyet kosár plusz büntetős akcióval. A visszatérő Németh pár másodperccel pályára lépése után megkapta negyedik személyijét, s nem sokkal később Branzova is a kipontozódás szélére sodródott. Mindezek ellenére Eördögh büntetőivel tartani tudta előnyét a Sopron. A félidő hajrájában Horváth Zsuzsa bátor, eredményes játéka révén tíz ponttal ellépett a Sopron, de az utolsó percben egy-két fegyelmezetlenség után Brantlová és Keller révén szorossá tette a meccset a DKSK.

Sűrűn potyogtak a kosarak a második félidő elején. Eördöghöt továbbra sem tudták tartani a hazaiak, Honti villanásával pedig ismét tízzel „ment" az MKB. A Diósgyőrt az első félidőben észrevétlen Tyler próbálta versenyben tartani, a negyed közepe az ő és Matovic találatai jegyében telt. A szakasz vége sok hibával tarkított játékot hozott, ekkor Károlyi egy triplával verte vissza a diósgyőriek újabb rohamát.

A zárószakasz elején Cserny Réka nyugtatta duplájával a közel félszáz Miskolcra elutazó soproni drukkert. Remekül védekezett a Sopron, Károlyi újabb két triplájával megnyugtatóvá vált az előny. Fáradni látszott a DKSK, ekkor mutatkozott meg: hosszabb a soproni kispad.

Közel négy perc elteltével szerzett kosarat ebben a szakaszban a Diósgyőr, Brantlová magára maradt a pontszerzésben. A negyedik negyed elején a nagy soproni roham el is döntötte a találkozót, amelyet az első negyed hajrájától végig uralt a Sopron, a hajrára pedig fel is őrölte ellenfele ellenállását.

A végjáték kellemetlen momentuma Ivana Matovic érthetetlen kiállítása volt.

Székely Norbert (Sopron): – Sajnos ez a meccs nem a két csapatról, hanem egy emberről szólt...

Botár László

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Választási ígéretek - betartva

Szijjártó Péter, az önkormányzat gazdasági bizottsága elnökének nyilatkozata: „Több ígéretet tettem a sportszerető polgároknak a választások során és örömmel jelenthetem, valamennyit sikerül betartani". És valóban: a győri közgyűlés döntött a város idei költségvetéséről, így egyben arról is, hogy az élő sportra a korábbinál több pénz, 190 millió helyett 250 millió forint jut. Tovább olvasom