Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Lovas- évzáró

A közelmúltban tartotta évzáró tisztújító közgyűlését a kilenc éve alakult megyei lovasszövetség.

A szövetség  az egyesületek számát tekintve országos viszonylatban a második helyen áll. Orcifalvi István, a szövetség elnöke elmondta: kezdetben ismeretlen volt számára a sportág, tulajdonképpen négy éve, a lánya révén került be a lovassport vérkeringésébe.

Örömteli, hogy Győr-Moson-Sopron megyében harmincöt egyesület működik és ezzel orszá gos szinten az előkelő második helyet foglalják el. Az eltelt időszakban a lovasok – különösen a válogatott kerettagok, Grundtner Gábor és Pirik Zsolt – számos hazai és külföldi versenyen értek el szép sikereket.

A kiskunhalasi csapatversenyen például díjugratásban az élen végzett a Botos Eszter, Cser Attila, Pirik Zsolt és Grundtner Gábor alkotta megyei négyes. A szövetség mindig arra törekedett, hogy a megyei lovaspályák mi nél színvonalasabb viadaloknak ad janak otthont és úgy érzik, ezt sikerült is elérniük.

Újdonságként beve zették például az internetes nevezést és a világhálónak köszönhetően az eredmények továbbítása is gyorsab bá vált. A jövő szempontjából bizakodásra adhat okot, hogy emelkedett a gyermekviadalok száma.

A közgyűlésen az egyes szakágak, így a díjlovasok, a díjugratók, a gyermeklovasok, a fogatok, a militarysok és a távlovasok képviselői megtartották éves beszámolóikat, majd átadták a díjakat a legjobbak nak, s elkészült a jövő évi verseny naptár is.

Legvégül pedig a tagok a következő négy évre újra Orcifalvi Istvánt választották meg a megyei lovasszövetség elnökének. Díjak, eredmények A megyei díjugrató-bajnokság végeredménye.

FELNŐTT BAJNOK:
Grundtner Gábor (Lajta–Hanság rt.).

IFJÚSÁGI BAJNOK: Vörös Veronika (Lajta–Hanság rt.).

LEGEREDMÉNYESEBB KEZDŐ LOVAS:
Hampl Ágnes (Vadon Lovas Klub). A díjlovagló-bajnokság végeredménye. FEL NŐTT BAJNOK: Németh Gergely (Nagy cenki SE).

IFJÚSÁGI BAJNOK:
Horváth Ágnes (H&L Lovas Club).

LEGEREDMÉNYESEBB KEZDŐ DÍJLOVAS:
Pekárovics Linda (Ádám Zoltán LK).

LEGEREDMÉNYESEBB DÍJLOVAS:
Horváth Ágnes (H&L Lovas Club).

LEGEREDMÉNYESEBB DÍJLOVAGLÓ KLUB:
Ádám Zoltán LK. A militarybajnokság végeredménye.

A0 KA TEGÓRIÁBAN első helyezést ért el Polgár Viktória „Kamilla" nevű lovával (Tandem KSE).

NYITOTT KATEGÓRIÁBAN első helyezést ért el Magasházy János „Gránit" nevű lovával (Hubertus LK).

A KETTESFOGAT-HAJTÓ BAJNOKSÁGBAN első helyezést ért el Katona Ferenc (Abda Sport Club).

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Helytállt a Foton

Tovább olvasom