Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

London 2012: jutalmazták az olimpiai pontszerzőket

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszönetet mondott a londoni olimpián és paralimpián kiemelkedően szerepelt versenyzőknek.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszönetet mondott a londoni olimpián és paralimpián kiemelkedően szerepelt versenyzőknek azért, hogy Magyarországot újra a világ legeredményesebb nemzetei közé emelték.

"Minden magyar büszke lehet a kemény, küzdelmes munkával kivívott olimpiai eredményekre, Londonnal új tartalmat kapott az, hogy Magyarország sportnemzet" - mondta Balog Zoltán azon a hétfői ünnepségen, amelyen jutalmazták a 4-6. helyen végzett magyar sportolókat.

"Minden eredmény mögött emberfeletti munka van, s az érmesek mellett a negyedik-hatodik helyezettek is hozzájárultak a dicsőséghez" - folytatta a tárca első embere, aki külön kitért a fogyatékkal élő sportolókra. "Önök nemcsak sport-, de sorstársaiknak is naponta példát mutatnak" - mondta, hozzáfűzve, hogy miközben Magyarország kormánya a lehetőségekhez mérten mindent megadott a sikerekhez, az olimpikonok és paralimpikonok Londonban bizonyították: "igenis, a magyarok képesek helytállni a világ élvonalában," majd ezt kiegészítette azzal, hogy: "mért ne sikerülhetne a gazdaságban, a kultúrában ugyanez?".

A Szépművészeti Múzeumban rendezett eseményen állami kitüntetéseket - így Magyar Érdemrend Tisztikeresztet (polgári tagozat) -, valamint miniszteri elismerő okleveleket vehettek át a nem érmes, de pontszerző helyezést elért versenyzők Balog Zoltántól, illetve Czene Attilától, a tárca sportpolitikáért felelős államtitkárától, valamint Szekeres Pál helyettes államtitkártól.

Az ünnepséget követően az MTI kérdésére válaszolva Szekeres Pál, aki hatodik paralimpiáján szerepelt versenyzőként Londonban, a rendre vitákat kiváltó olimpiai javadalmazásra is kitért: "A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöksége elkészítette a szakmai javaslatot, ezt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége elfogadta, ez alapján kerül az előterjesztés a kormány elé.

Annyit elárulhatok, hogy a paralimpiai bizottság indítványa szerint például a magyar paralimpiai bajnokot a négy évvel ezelőtti, 20 milliós díjazáshoz képest a londoni aranyéremért 23 millió forint illetné meg. Az ügyben szerdán születhet kormánydöntés."

Olvasóink írták

  • 2. fortuna54 2012. szeptember 17. 21:39
    „Hamár annyira sok a pénz,akkor a hüséges szurkolok is kaphatnának pár milliocskát.”
  • 1. egymásikolvasó 2012. szeptember 17. 14:51
    „Nem értem, hogy a paralimpián érmes helyezést - nem is akármilyen teljesítménnyel - elérő sportolóink miért nem kaphatják ugyan azt az összeget, mint egészséges társaik. Nekik is ugyan olyan nehéz volt a felkészülés, mint az egészségeseknek, sőt. Ezzel is kimutatja ez a dilettáns kormány, hogy az egészséges sportoló többet ér, mint a sérült/fogyatékkal élő.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Audi-ETO: Kezdődik a BL bérletek árusítása

Véglegesek a BL csoportmérkőzések időpontjai, megkezdődik a BL bérletek árusítása az Audi-ETO-nál. Tovább olvasom