Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 19°C | 30°C Még több cikk.

London 2012: elárasztották a világhálót az olimpiai fáklyák

Az őrület azt követően indult meg, hogy az egyik ilyen fáklya 153 300 fontért (körülbelül 41 millió forintért) kelt el az eBayen.
Elárasztották az internetes aukciós oldalakat azok a fáklyák, amelyekkel az olimpiai lánggal futók adják át egymásnak az ötkarikás játékok szimbólumát.

A The Telegraph című brit napilap beszámolója szerint az "őrület" azt követően indult meg, hogy az egyik ilyen fáklya 153 300 fontért (körülbelül 41 millió forintért) kelt el az eBayen.

Az ötkarikás lánggal Nagy-Britanniában összesen nyolcezren futnak majd, egyenként 300 métert, 1019 városban. A fáklyákat minden futó megveheti 215 fontos (79 ezer forintos) áron. A világhálón több ilyen fáklyát is eladásra kínálnak még az előtt, hogy futottak volna vele.

Van olyan, amelyért már 50 ezer font felett jár a licit, de néhány még "csak" az ezer fontos határt lépte át. A legmagasabb áron elkelt fáklyát eladó Sarah Milner Simonds elmondta: bár többen is támadták már az üzlet miatt, az összeget jótékony célra fordítja majd.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyíregyházán játszhatja BL-selejtezőit a Debrecen

Valószínűleg Nyíregyházán játssza majd mérkőzéseit a Bajnokok Ligája selejtezőjében a magyar… Tovább olvasom