Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Litvániában a Tento-ETO

Litván ellenfelet kapott a Tento-ETO férficsapata az EHF-kupában. A hölgyek hasonló sorozatába a Graboplast-ETO csak később kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Öt magyar kézilabdacsapat volt érdekelt az európai kupák tegnapi, bécsi sorsolásán.

Ismeretlen ellenfél

Győri szempontból a legnagyobb figyelmet a férfi EHF-kupa kapta, lévén, hogy a Tento-ETO itt érdekelt. Tóth László együttese a litván Lusis Akademikas Kaunasszal csap össze, s a tét a 32 közé jutás. A győriek valamivel kedvezőbb helyzetbe kerültek azáltal, hogy az első ütközetre idegenben kerül sor.
– Teljesen ismeretlen az ellenfél, éppen emiatt nem tudok mit mondani az esélyeket illetően – mondta Tóth László, a Tento-ETO vezetőedzője. – Remélhetőleg sikerül az első meccsig kellő információt begyűjteni a litvánokról. Annak birtokában már meg lehet fogalmazni az esélyeket.

Győrött a juniorok

A győri csapat egyébként ma 14.30 órakor a világbajnokságra készülő juniorválogatottal találkozik az egyetemi csarnokban. Érdekesség, hogy Tóth László a jelenleg Győrött készülő korosztályos nemzeti gárda szövetségi kapitánya is egyben.
Az EHF-ben szerepel a Dunaferr gárdája is, a bajnoki bronzérmes azonban csak a 32 között kapcsolódik be a küzdelmekbe.
Ami a többi párosítást illeti, a női Bajnokok Ligájában a Ferencváros a görög Anagenniszi Artasz és a holland Zeeman Vastgoed párharc győztesével mérkőzik a legjobb 16 közé jutásért. Ugyanitt a Dunaferrt kiemelték. A papírforma alapján a nyáron alaposan átalakult budapestiek minden bizonnyal a görög együttessel találkoznak majd, az első felvonásra a Népligetben kerül sor.

Újoncok a KEK-ben

A KEK-ben a kupaújonc Vác a görög Ormi Patrasszal mérkőzik a 16 közé jutásért. Az első találkozónak a Duna-parti város ad otthont.
Az EHF-kupában a székesfehérvári Cornexi-Alcoa a 32 közé kerülésért méri össze erejét az osztrák Wiener Neustadttal. A két csapat tavaly a nyolcaddöntőbe jutásért mérkőzött, akkor a magyarok 52–48-as összesítéssel bizonyultak jobbnak. Most Bécsújhely az első összecsapás helyszíne. A Graboplast-ETO ezután csatlakozik a többiekhez.
A férfiak között a KEK-ben a története első nemzetközi kupatalálkozójára készülő Csömört az ukrán Portovik Juzsnéval sorsolták párba. A 16 közé jutásért rendezendő csata első mérkőzésére idegenben kerül sor. Az ukrán gárda tavaly az Orosházát búcsúztatta 60–52-es összesítéssel a 32 közé kerülésért.
Minden párharcban az első mérkőzésre október 11-én vagy 12-én kerül sor, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hockenheim: csillaghullás

A Német Nagydíjon csak kevesen voltak olyanok, mint a kolumbiai Montoya, a skót Coulthard vagy az… Tovább olvasom