Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Ligakupa: szezonzáró a presztízs jegyében

A Ligakupa tavaszról előrehozott harmadik fordulójában szombaton 13 órakor megyei „rangadót” rendeznek, a Győri ETO FC az FC Sopront fogadja.
Győr: várják a szurkolókat 

A zöld-fehérek nagyszerű győzelmet arattak szerdán a sorozatban, magabiztosan, 4–1-re nyertek Tatabányán. Ráadásul a csapatban remekül futballoztak a győriek tehetséges fiataljai, Koltai Tamás két gólt rúgott, s jó játékkal mutatkozott be a 16 éves Kiss Máté.

Minden bizonnyal ma is szerephez jutnak fiatalok, azonban Egervári Sándor vezetőedző és a szakmai stáb úgy döntött, a zömében az ősszel bajnoki meccseken szereplő játékosok kapnak ezúttal lehetőséget:
„Ligakupa ide vagy oda, mégiscsak egy szezonzáró találkozót játszunk, így most elsősorban Starkék kapnak lehetőséget. Szeretnénk jó és eredményes mérkőzésen elbúcsúzni a közönségünktől, amely remélhetőleg szép számban jön ki ebben az évben utoljára buzdítani a csapatot" – mondta  a szakvezető.

Egervári Sándor azt is elárulta, Dudáson kívül ezúttal sem számít úgymond szabad kártyás játékosra, s az eddigi lábadozókon kívül további két sérült győri labdarúgó biztosan nem lép pályára.

„Egyelőre saját fiataljaink bevetése a legfontosabb, a Sopron elleni mérkőzésen sem számítunk más próbajátékosokra. A műtét után gyógyulgató Böőr, Pákolicz és Sztevanovic mellett Supic és Bank bajlódik kisebb sérüléssel, ők biztosan nem játszanak" – tette hozzá a szakvezető, aki várhatóan a Molnár P. – Nikolov, Stark, Kovács Z., Varga R., Koltai, Jäkl, Józsi, Tokody, Bajzát, Bogdanovic összeállítású tizenegyet küldi játéktérre.

A mérkőzéssel kapcsolatos információ, hogy a ZTE elleni Ligakupa-mérkőzésre megváltott belépőjegyek a Sopron elleni találkozóra is érvényesek, a bérleteseket pedig a találkozó szünetében egy pohár forralt borral látja vendégül az egyesület.

Sopron: sok a hiányzó


Nincs könnyű helyzetben Végh Tibor, az FC Sopron szakvezetője. A soproni labdarúgók lelki, mentális állapota az ismert körülmények miatt amúgy is távol áll az ideálistól, ráadásul a hétközi zalaegerszegi mérkőzésen Takács kapust kiállították, ő az eltiltását tölti, s a védelemből több játékos – Fehér, Farkas, Károlyi – kisebb-nagyobb sérülést szenvedett. Kérdéses, hogy közülük ki tudja vállalni a játékot. A Zalaegerszegen csereként beállt Horváth Tamásra sem számíthat a vezetőedző, a balhátvéd fejét ugyanis több öltéssel kellett összevarrni, miután a ZTE román védőjével, Botisszal ütközött.

A soproni szakvezető elmondta: valószínű, hogy a tapasztaltabb futballisták mellett több, az ősszel az NB III-as együttesben szerepelt labdarúgó is szóhoz jut. Bár ilyen helyzetben az előbb említett okok miatt a szakvezetőnek motiválni a legnehezebb a játékosait, Végh Tibor azért bízik benne, hogy a szezon utolsó mérkőzésére, a két megyei csapat összecsapására felszívják magukat a tanítványai és egy jó presztízsmérkőzést játszanak majd a győriek ellen.

Az FC Sopron várható összeállítása: Fentős – Körmendi, Varga D., Sifter, Csikós, Csontos, Dancs, Pál, Zana, Legoza, Tchana.


Szeitz Tibor, Botár László

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötven év a Fertő hullámain

Vitorlázás - A soproni polgármesteri hivatal dísztermében tartotta jubileumi, ünnepi díszközgyűlését… Tovább olvasom