Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Ligakupa: Soproni siker, győri győzelem

Az ETO és a Sopron is jól játszott és megérdemelten nyert a Ligakupa szerdai mérkőzésén.
Győri ETO FC - Tatabánya 3-0 (0-0)
Győr, Ligakupa-mérkőzés, 100 néző. V.: Oláh.
Gsz.: Granát (2), Varga R.

Győri ETO: Somogyi – Müller, Domanyik, Varga R., Vető, Dorogi, Jäkl (Koltai), Nyári, Józsi (Sarus), Granát, Csermelyi. Vezetőedző: Egervári Sándor.

Tatabánya: Juric – Magyar, Farkas V. (Zsebő), Németh B., Kovács I., Ferenczi, Caugherty, Sándor I. (Vécsei), Takács M., Horváth P. (Batics), Bazsika. Vezetőedző: Borbély László.

53. p: Granát bal oldali szögletrúgása után az előrehúzódó Varga R. a rosszul kimozduló Juric mellett helyezett 10 méterről a tatabányai kapu közepébe. 1–0.

72. p: Müller ugratta ki Granátot, aki 12 méterről a kifutó kapus felett emelt a hálóba. 2–0.

85. p: Granát remekül lépett ki, majd 14 méterről jobbal a bal sarokba helyezett. 3–0.

Végig a zöld-fehérek irányítottak, és a második félidőben a helyzetkihasználásra sem lehetett panasz.

Egervári Sándor: – Az első félidőben csak gólhelyzetig jutottunk, a folytatásban már ezek egy részét ki is használtuk.

P. Nagy László pályaedző: – A második félidőben már felbomlott a játékrendünk.

**********

FC Sopron - MTK 3-0 (1-0)
Sopron, Ligakupa-mérkőzés, 150 néző. V.: Vad II.
Gsz.: Zana, Csikós, Birtalan.

FC Sopron: Takács – Csikós, Reinhardt, Dlusztus, Károlyi – Giura – Freud, Zana (Dancs) Ködöböcz (Csontos) – Aquino (Legoza), Birtalan. Edző: Détári Lajos.

MTK: Szatmári – Szekeres, Tóth M. (Szabó L.), Bajusz, Vági – Gál (Simon Á.), Busai – Bori, Kecskés, Ladoczki – Simon A. (Lencse). Szakmai igazgató: Garami József.

23. p: Tóth M. buktatta a 16-oson belül Aquinót és a jogos büntetőből Zana a jobbra vetődő Szatmári mellett laposan a kapu közepébe gurította a labdát. 1–0.

64. p: Csikós átjátszotta Vágit, majd miután a 16-oson belülre ért, éles szögből, mintegy 12 méterről óriási gólt ragasztott a jobb felső sarokba. 2–0.

74. p: Csikós jobb oldali beadása után Birtalan vette mellre a labdát és 8 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 3–0.

A hajrá egyértelműen a hazaiaké volt, Freud sérülése miatt az utolsó negyedórát tíz emberrel játszotta végig a soproni csapat.

Jók: Takács, Csikós, Károlyi, Freud, Zana, Aquino, ill. Bajusz, Bori, Kecskés.

Détári Lajos: – Láttam a srácokon, hogy fontos volt nekik a mérkőzés, jó mentalitással szép győzelmet arattak.

Garami József: – A Sopron megérdemelten nyerte meg a találkozót.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra Arrabona-fesztivál és sokorói futás

Tömegsport - Két rangos amatőr futóversenyt rendeznek a megyében a hétvégén. A III.… Tovább olvasom