Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Lesz egyenjogúság?

Kettős győzelemmel jutott tovább a férfi EHF-kupában a Tento-ETO. Sajnos nagyon kevesen voltak kíváncsiak a mérkőzésekre.

Illusztráció
Előzetesen nem sok információval rendelkezett a Tento-ETO kézilabdacsapata hétvégi ellenfeléről. Mint a két, Győrött rendezett találkozón kiderült, nem képviselt komoly játékerőt a litván Kaunas, így a győriek kettős győzelme egyáltalán nem meglepetés. Mindössze az első meccs harmincadik percéig volt izgalmas a párharc. Utána már végig az történt a pályáján, amit a zöld-fehérek elképzeltek.

– Négy részre bontanám a két meccset – kezdte Tóth László vezetőedző. – Az első meccs első félidejében nagyon gyámoltalanok voltunk. Ez annak a számlájára írható, hogy a játékosok többségének a hazai élvonalban sincsen nagy tapasztalata, nemhogy a nemzetközi porondon. Szünet után aztán egy-két dolgot helyre tettünk, s utána már zökkenőmentesen mentek a dolgok. A másnapi visszavágón arra kellett nagyon odafigyelni, ne higgyék el a fiúk, hogy már megvan a továbbjutás. Ennek meg is feleltek, így ezt a találkozót is győztesen zártuk.

Tóth László hozzátette, a siker egyértelműen a csapaté, nem volt a gárdában egyetlen gyenge pont sem.
– Örömteli és egyben biztató, hogy a gólok zömét ezúttal nem egy vagy két játékos lőtte, hanem szépen elosztották egymás közt – folytatta. – A gördülékeny támadójáték mellett nagyon fontos volt a jó védekezés is. Az első meccsen szünet után Kányai vezérletével remek munkát végzett a hátsó alakzat, amit jól tükröz az ütközések száma. Emellett pedig a kapusok teljesítménye is kiváló volt. Míg szombaton Gerháth, úgy vasárnap Tatai remekelt.

A szakember a második összecsapás után egy szurkolónak is üzent, aki a szezon előtt az egyik győri tévé adásában SMS-ben azt írta: ezzel a csapattal kár elindulni az EHF-kupában. Mint Tóth László utalt rá, korai volt leírni a gárdát, bár kétségtelen tény, az illető nem volt egyedül véleményével. Ezt bizonyítja a Győrött példátlanul alacsony nézőszám is, hiszen a két meccsre összesen nyolcszázan voltak kíváncsiak.

Aligha kérdéses, hogy így a klub jókora veszteséggel zárta az egyébként sikeres EHF-fordulót. Nagy kár ezért, mert a fiúcsapat ismételten – immár sokadszor – bebizonyította, hogy többre hivatott együttes.

Vagyis minden téren megérdemelné az egyenjogúságot, amit a kevés, de annál lelkesebb szurkolói mag transzparensen „követelt" is...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Michalczewskinek nem sikerült

Julio Cesar Gonzalez egy szoros mérkőzésen, megosztott pontozással legyőzte a lengyel klasszist, aki… Tovább olvasom