Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Lemaradunk a Liverpool–Debrecenről?

Labdarúgás - A megye két nagy kábelszolgáltatója, a ViDaNet és a UPC sem valószínű, hogy szerdáig felveszi a kínálatába a Digisportot, így az általuk lefedett háztartásokban nem lehet majd látni a Debrecen BL-premierjét.
Továbbra sem lehet tudni, hogy látható lesz-e a Liverpool–Debrecen Bajnokok Ligája-mérkőzés szerdán a megye azon háztartásaiban, ahol a ViDaNet vagy a UPC a szolgáltató. Mint ismeretes, a BL közvetítési jogát a szerdai játéknapokra a Digi- sport szerezte meg, ám ez a csatorna jelenleg csak a Digi Kft. hálózatán érhető el. A múlt héten a cég arról adott tájékoztatást, hogy amennyiben az adott kábeltársaság szerződést köt a Digivel, október 31-ig ingyen adja a csatornát. Persze utána fizetni kell, de hogy mennyit, arról az illetékesek konkrétumokat nem mondanak.

A kábeltelevíziós szövetségtől származó információ szerint a sportcsatornák között nem a Digisport lenne a legdrágább, ám olyan hírek is vannak, miszerint előfizetőnként hatszáz forintot kellene fizetni a kábelcégeknek. Ez pedig nem menne másként, mint hogy – az előfizetés jelentős emelésével – a fogyasztóra hárítanák át a költségeket.

De lássuk, mit is mond a két nagy szolgáltató arról, hogy van-e esély arra, hogy ne maradjunk le a nagy érdeklődésre számot tartó BL-meccsről.

Hushegyi Károly, a ViDaNet győri kirendeltségének vezetője röviden, tömören csak ennyit mondott:

„Szinte biztos, hogy szerdáig nem kerül be a kínálatunkba a Digisport. Természetesen a tárgyalások tartanak a felek között, de a jelenlegi feltételek mellett nem tudjuk biztosítani a csatornát előfizetőinknek."

Szűcs László, a UPC sajtókapcsolati igazgatója több problémát is felvetett:

„Törvényi előírás, hogy minden változásról az ügyfeleket harminc nappal előtte értesíteni kell. Ha esetleg mégis eredményesek lennének a tárgyalások, jogszerűen akkor sem tudnánk betenni a programkínálatba a csatornát. Ez azonban a kisebb probléma. A nagyobbik az, hogy rendkívül hiányos az ajánlat, igazából nem tudni, mi is a csatorna tartalma. Az odáig rendben van, hogy közvetítik a BL-t, megszerezték néhány futballbajnokság közvetítési jogát, de arról már nem tudni semmit, hogy a köztes időben mi lesz látható. Éppen ezért közel sem mindegy, hogy milyen feltételek mellett szerződünk le két évre a Digi Kft.-vel. Annak ugyanis előfizetőink sem örülnének, ha néhány mérkőzésért kellene jóval többet fizetniük. Összefoglalva száz százalékra nem mondom, hogy nem lesz ott szerdán a UPC hálózatán a Digisport, de erre nagyon halvány a remény."

Egy módon még lehet arról szó, hogy mégse maradjunk le a meccsről. A TV 2 és a Digi TV szerződése elméletileg ugyan kizárja, hogy a két csatorna cserélgesse vagy egyszerűen eladja a meccsek közvetítési jogait, de tény, jelen pillanatban a Digisport nem teljesíti az UEFA-val kötött szerződésben vállalt feltételeket, nem éri el a lakosság több mint felét. Ebben a helyzetben az UEFA akár bele is egyezhetne abba, hogy átmenetileg mégis a TV 2-n menjenek a szerdai meccsek.

A TV 2 részéről Magyar Rita kommunikációs vezető korábban azt a hivatalos álláspontot közölte, hogy az első választás joga csak a keddi napra vonatkozik, nincs mód arra, hogy a TV 2 úgy döntsön, hogy minden Loki-meccset közvetít.

Az eddigieknél szigorúbb szerződést az UEFA kényszerítette ki, csak így adták el a jogokat, bár állítólag a rugalmasabb feltételekért egyszerűen csak többet kellett volna fizetni...

Olvasóink írták

  • 4. Japo 2009. szeptember 17. 06:46
    „A link ahol nézhető minden meccs pontosan így néz ki http//www.digisport.hu/live”
  • 3. Imcsi 2009. szeptember 15. 19:11
    „Az írott sajtó szerint a kisalfold.hu is élőben adja a meccset!”
  • 2. McAliester 2009. szeptember 15. 14:12
    „... ahol csak a Barátok Köztet kapod egy fáradt napodon!!! - Magyarország,
    én így szeretlek!!!

    Pár Streame ahol lehet nézni neten:
    http://rojadirecta.com/
    http://livefooty.doctor-serv.com/
    http://www.atdhe.net/ , http://www.footballstreaming.info/streams/todays-links/ , http://www.digisport.hu/

    Nekem sajna csak ez jut...!! - ja, és a Petőfi rádiós közvetítés.
    Hajrá Loki, Hajrá Magyarok..!!!”
  • 1. Griffin 2009. szeptember 15. 13:12
    „nyavalyások..majd nézem neten, mint eddig,velem nem baltáznak ki,no, legfeljebb nem plazmatévén, osz jónapot”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összeesett a pályán a focista

Hétvégén Márikálnokon rosszul lett és elájult mérkőzés közben egy győrsövényházi vendégjátékos. Tovább olvasom