Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Legendákra emlékeztek

Húsz évvel ezelőtt fantasztikus sikert ért el a Rába ETO labdarúgócsapata: a magyar futball történetében vidéki csapat először védte meg a bajnoki címét.
Az ünnepség szervezői és az egykori középpályássor tagjai
A nagy menetelés a főszereplőknek és a szurkolóknak egyaránt egy életre emlékezetes maradt, ez bizonyítja, hogy Kovács Katalin és Török István üzletvezető a fejébe vette: a jubileum alkalmából baráti megemlékezésre hívja az egykori sikerkovácsokat.
Régen és ritkán látott játékostársak, vezetők adtak egymásnak randevút az egyik győri kávéházban.


A prímet természetesen ezúttal is Verebes József vitte. A „Mágus" ékes szavakkal elevenítette fel a hajdani történéseket: a Fradi-veréstől a mexikói túráig sok minden szóba került. Többek között az is, a Rába ETO nagyjából még partiban volt a Manchester Uniteddel, a Panathinaikosszal, a Standard Li ge-zsel, napjaink labdarúgásában ez szinte már elképzelhetetlen. A volt vezetőedző sajnálja, hogy a Pro Urbe-díj ellenére a városi vezetés azóta sem köszöntötte a csapatot, pedig mint ez az este is mutatja, valamennyien mindig szívesen jönnek Győrbe, ahol a szurkolók nem felejtették el őket.

Valóban, szinte hiánytalanul összejött a nagy csapat (nótában és ETO-indulóban nem volt hiány az esten sem), az alapemberek közül csupán a betegséggel bajlódó Szabó Ottó és a hivatalos elfoglaltság miatt távollévő Szentes Lázár hiányzott. (A résztvevők megemlékeztek az elhunyt Győrfi Lászlóról és dr. Povázsán Józsefről is.)
Még mindig kelendő volt az egykori sikerekről szóló könyv, a a dedikált poszter, zászló. A legendák népszerűsége húsz éve töretlen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobb volt a Pécs

Hazai pályán vesztette el a Pécs elleni rangadót a GySEV-Orsi női kosárlabdacsapata, amely… Tovább olvasom