Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Lázok nem lesz győri

Szurkolói ankétot tartott szerdán a Győri ETO FC, majd ezt követően százhúsz perces mérkőzést – gyakorlatilag kétszer 45 perc után 30 perc ˝hosszabbítás˝ következett – játszott román ellenfelével a csapat.

Az ankéton a klub három új játékost mutatott be a szurkolóknak, mindannyian idegenlégiósként szolgálhatják az ETO-t. Leandro Martínez és Rafe Wolfe már bemutatkozott edzőmérkőzésen, Patrick Mevoungou pedig a Pandurii ellen lépett pályára. Előbbi kettő már aláírt szerződéssel rendelkezik, utóbbi, az egyszeres kameruni válogatott, az osztrák Admira Wackertől érkezett, s csatlakozott a zöld-fehérek játékoskeretéhez. A védekező középpályás a háromszoros Afrika-bajnok Yaoundé csapatából szerződött Európába, előbb a Sturm Grazot, majd az Admirát erősítette. Tagja volt a 2010-es vb-re készülő válogatott keretnek, de Dél-Afrikába már nem utazott.


Eldőlt ugyanakkor, hogy Lázok János nem szerződik Győrbe, miután nem tudott megállapodni egymással az ETO és Lázok jelenlegi klubja, a Paks. A labdarúgó már visszautazott Paksra.

A csakfoci.hu-nak így nyilatkozott erről: „Két hétig edzettem Győrben, minden jó volt, beilleszkedtem, jó szezont tudtam volna produkálni, arról már nem is beszélve, hogy szerepelhettem volna a Bajnokok Ligájában. Nem vagyok csalódott, mivel nem éltem bele magam addig, amíg nincs aláírt szerződés. Egy év múlva szabadon igazolható leszek, akkor is lesz időm elmenni olyan csapathoz, ahol nagy célokért küzdhetek."

Győri ETO FC–CS Pandurii Târgu Jiu 2–1 (0–1)
Győr, ETO Park, felkészülési mérkőzés. V.: Szabó II Zs.
Győri ETO FC: Kamenar (Sztevanovic, 65.) – Svec (Wolfe, 77.), Lipták, Takács, Völgyi – Kamber, Pátkai (Dinjar, 67.), Trajkovic (Koltai, 46.), Kink (Martinez, 12.) – Varga R. (Andric, 65.), Strestík. III. félidő: Sztevanovic – Wolfe (Sztanisic, 117.), Lang, Djordjevic, Dinjar – Meovongou, Koltai, Pilibaitis – Nicorec, Kalmár, Andric. Edző: Pintér Attila.
Gsz.: Koltai (100.), Nicorec (112.), ill. Matulevicius (43.).
Kamberék nagy csatában győzték le a román ezüstérmes ellenfelüket. Fotók: Bertleff András
Sok szurkoló volt kíváncsi a győri klubvezetők és az edző véleményére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bukta Ágnes búcsúzott a budapesti tenisztornán

A 19 éves magyar teniszező szerdán párosban, Jani Réka Luca oldalán lesz érdekelt. Tovább olvasom