Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Látni a fényt az alagút végén

Győzelemmel búcsúzott a Bajnokok Ligájától a Graboplast- ETO, 31-29- re győzőtt az Aalborg csapata ellen.
Graboplast- ETO - Aalborg 31- 29

Különösen a második félidőben nyújtott nagyszerű teljesítményének köszönhetően győzelemmel búcsúzott a Bajnokok Ligájától a Graboplast- ETO.

Pedig a korábbi sérültek mellett Mörtel és Djokic is kimaradt a keretből. Előbbi lázas beteg, utóbbi izomszakadás miatt. Ennek ellenére a meccs értékelésében Róth Kálmán elmondta: a héten a körülményekhez képest jó edzésmunkát tudtak végezni.

„ Idén talán először volt arra példa, hogy viszonylag »normálisan«, jó ritmusban tudtunk készülni. Ez sokat számított, mert például a korábban nem egészséges Temesre is sokkal több feladatot lehetett rábízni" – kezdte a győriek szakvezetője.

Az első játékrészben egyébként nem nagyon találta az ellenfél taktikájának ellenszerét a Graboplast-ETO. Feltűnő volt a beállós erőltetése, s Gyerjugina rendre meg is verte őrzőit, s eredményes volt. Később szerencsére nemcsak őt sikerült kikapcsolnia a hazaiaknak, de a dán edző valamennyi lépésére volt válasza a győrieknek. Sokat számított az is, hogy a zöld-fehérek utóbbi hetekben többször is bírált küzdőszelleme újra a tavalyi együttesre emlékeztetett.

„ Valóban volt egy-két meccsen motiváltságbeli hiányosság, de például legutóbb a Szkopje ellen már nagyon akartak a lányok, harcosak voltak. Most szerencsére ez eredménnyel is párosult, mely több szempontból is nagyon fontos volt a számunkra. Bár a Bajnokok Ligájából kiestünk, az elkövetkezendő hetekben a bajnokságban és a KEK-ben nagyon fontos feladataink vannak, melyeknek nem lett volna jó egy újabb kudarccal nekimenni. Úgy érzem, megcsillant a fény az alagút végén, s hiszem, hogy kerülünk mi még ennél is közelebb a csúcshoz. A győzelem azért is volt még rendkívül lényeges, mert közönségünknek is bizonyítani kellett, hogy van bennünk tartás. Ennek is maradéktalanul megfelelt az együttes" – folytatta Róth Kálmán.

A csapat sikerében ismét elévülhetetlen érdemei voltak a csapatkapitány Görbicz Anitának. Az irányító tizenkét gólig jutott, s ismét számos látványos megoldással örvendeztette meg a győri szurkolókat.
„ Nagyon örülök a győzelemnek. Bebizonyítottuk, hogy csapatként sok mindent el tudunk érni. Biztos vagyok benne, hogy innentől kezdve csak felfelé vezet az út. Külön köszönet illeti közönségünket. Kevés csapat van, amely elmondhatja, hogy ilyen szurkolói vannak. Boldogok vagyunk, hogy buzdításukat sikerült meghálálni."

Az ellenfél edzője, Christian Dalmose így értékelt: „Nagyon jó csapattól kaptunk ki. Az első félidőben jól játszottunk, utána feljavult a győriek védekezése, s fejben is elfáradtunk."

A csoport másik mérkőzésén:
Dinamo Volgograd–Kometal Szkopje 26–22.

A végeredmény:
1. Szkopje 7 pont,
2. Aalborg 7,
3. Graboplast-ETO 6, 4. Volgograd 4.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Huszár Erika negyedik lett 1500 méteren

Negyedik helyet szerzett Huszár Erika a női rövidpályás gyorskorcsolya 1500 méteres versenyében. A… Tovább olvasom