Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 31°C Még több cikk.

Laczik zsolt elégedett

A napokban véget ért a belgrádi sportlövő Európa-bajnokság, melyen ifj. Laczik Zsolt is részt vett.
A napokban véget ért a belgrádi sportlövő Európa-bajnokság. A Patent-Győri LK versenyzője, ifj. Laczik Zsolt (22) a futócéllövőcsapatban Sike Józseffel és Tasi Tamással együtt két alkalommal is a dobogó második fokára állhatott fel. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a 30+30, valamint a 40 lövéses számban is csupán három teljes csapat állt lőállásba. Ez a tény azonban nem kisebbíti a sportolók érdemeit. Mindkét kategóriában egyébként az oroszok diadalmaskodtak.
Ifj. Laczik Zsolt így értékelte a belgrádi kontinensviadalon elért eredményeit:

„ A csapatban mutatott teljesítményemmel mindenképpen elégedett vagyok. Azt hiszem, hogy a két ezüstérem önmagáért beszél. Annak fényében pedig különösen, hogy csak egy hónapig készültem erre a számra, hiszen párhuzamosan a futócéllövés mellett a sportpisztollyal is edzettem. Éppen a Kisalföldnek nyilatkoztam, hogy csapatban esélyesek vagyunk az éremre, így tulajdonképpen bejöttek az előzetes számításaim. Egyéniben az első nyolcba, azaz pontszerző pozícióba szerettem volna kerülni. Ez sajnos nem sikerült, hiszen az egyik számban tizenötödik, míg a másikban tizedik lettem. A következő napokban a pihenésé lesz a főszerep, aztán elkezdek készülni az országos bajnokságra. Nemzetközi színtéren legközelebb jövő év elején, a moszkvai Európa-bajnokságon képviselem Magyarországot. Remélem, hogy ott már több résztvevő lesz, mint Belgrádban."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stark Péter Angliában

A hónap végén kezdődik az élvonalbeli bajnokság. A felkészülés felén van túl az élvonalbeli Győri… Tovább olvasom