Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Labdarúgó megyei I. o. (június 14.)

Labdarúgás - A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság hétvégi fordulójának eredményei és a bajnokság állása.

Öttevény-Siri Trans-Petőháza 1-0 (0-0)
Öttevény, 100 néző. V.: Böcskei.
Öttevény: Stiglicz - Raczenböck, Mészáros P., Molnár N., Benkő, Mészáros Zs. (Molnár B.), Nagy L., Tandari, Baracskai (Borbély), Tóth Sz., Konrád (Tóth K.). Edző: Siska Attila.
Petőháza: Jánics - Szalai, Horváth S., Bebes, Németh T., Müller (Gundics), Hadarics, Szabó D. (Tóth Z.), Kiss K., Szalai V. Edző: Gosztola József.
Gsz.: Molnár N.
A mérkőzés előtt mindkét edző a sok sérültje miatt abban reménykedett, a hátralévő mérkőzésre is ki tudják állítani csapatukat. A vendégek a dobogós helyek egyikét szeretnék elérni, míg a hazaiak két vereség után szerettek volna javítani. A mérkőzésen mindkét csapat a biztonságra törekedett, a 90 perc során a két tizenhatos között hullámzott a játék. A 89. percben Borbély jobb oldali szögletét Molnár N. fejelte a felső sarokba. 1-0.
Jók: Molnár N., Molnár B., Stiglicz, ill. Hadarics, Németh T., Bebes.
Siska Attila: - Nehéz, de megérdemelt győzelmet arattunk, mert az utolsó pillanatig hittünk benne.
Gosztola József: - Gratulálunk az Öttevény győzelméhez, külön öröm számomra, hogy NB II-es színvonalú játékvezetést láthattunk.

A csíkos mezes hazaiak megfosztották a Petőházát a bajnoki cím lehetőségétől. Fotó: H. Baranyai Edina
A csíkos mezes hazaiak megfosztották a Petőházát a bajnoki cím lehetőségétől. Fotó: H. Baranyai Edina

Gőgh Péter

Abda-Lébény 2-5 (1-1)
Abda, 200 néző. V.: dr. Egrey.
Abda: Takács I. N. - Fazakas, Varga R., Rubics, Kiss Sz., Varga R. (Szekeres), Knauz, Csanaki, Csonka, Kutich (Laukó), Tamási G. (Balogh). Edző: Pék László.
Lébény: Hiba - Mészáros, Sipos, Tóth B., Szalai D. (Kovács Gy.), Hegedűs, Kertész Cs. (Németh L.), Markos, Szalka F., Sebők J. (Németh T.), Gál B. Edző: Turány Imre.
Gsz.: Kutich, Knauz, ill. Hegedűs (2), Sebők, Tóth B., Gál B.
Kiállítva: Varga R.
Az első félidőben még két egyenrangú csapat játszott, a hazaiaknak több helyzetük volt. A fordulás után az abdaiak nagy védelmi hibáit a vendégek kihasználták, és megérdemelten győztek.
Jók: Kiss Sz., Rubics, Knauz, ill. mindenki.
Pék László: - Ilyen gólgazdag meccsek után elgondolkozunk, hogy megemeljük-e a jegyárakat.
Turány Imre: - A második félidőben nyújtott játékunkkal ilyen arányban is megérdemeltük a győzelmet.

Fertőszentmiklós-Nagyszentjános 2-0 (1-0)
Fertőszentmiklós, 300 néző. V.: László.
Fertőszentmiklós: Kovács Zs. - Horváth I. (Juronics), Németh A., Steiner, Horváth A., Hollós, Horváth I T. (Németh F.), Mentes, Kalmár (Horváth S.), Ábrahám Gy., Horváth II T. Edző: Horváth György.
Nagyszentjános: Bősze - Varga Sz., Kerékgyártó, Kertész, Böröczki, Csanaki, Domján (Vedres), Fodor, Terdik, Szabó A. (Mészáros), Mismás. Edző: Kertész Balázs.
Gsz.: Hollós, Ábrahám.
Az egész mérkőzésen a hazaiak akarata érvényesült, így megérdemelt fertőszentmiklósi győzelem született.
Jók: Németh A., Steiner, Hollós, Horváth I T., Ábrahám, ill. senki.
Horváth György: - Számomra a csapat a minden, fájó, hogy van akinek csak szó, és mögötte üres minden. Gratulálok a csapatnak, előttem van becsületük.
Kertész Balázs: - A nálunk jobban akaró csapat megérdemelten nyert.

Hegyeshalom-Jánossomorja 3-7 (0-4)
Hegyeshalom, 150 néző. V. : Nagy Z.
Hegyeshalom: Bálint - Berki, Polonkai, Papp, Mezei, Csányi, Szelecz, Ambrus, Dankó, Hegedűs (Tasnádi), Konrád (Németh). Edző: Fülöp Dezső.
Jánossomorja: Sipőcz (Bella) - Kopf, Göblyös, Pint, Mikhely, Cseri, Ékes, Szeitz (Simon), Fuhrman (Mátyás), Szalai, Bognár. Edző: Király József.
Gsz.: Ambrus, Dankó, Németh, ill. Bognár (3), Ékes, Szeitz, Fuhrman, Simon.
A Hegyeshalom folytatta hazai vesszőfutását.
Jók: Tasnádi, ill. Ékes, Cseri, Bognár, Mikhely, Kopf.
Fülöp Dezső: - Félgőzzel játszva is magabiztosan nyert az esélyesebb csapat.
Király József: - A kötelező győzelem mindig nehéz, örülök, hogy ma ez sikerült.

Raabpetrol-Koroncó-Pannonhalma 0-1 (0-0)
Koroncó, 150 néző. V.: Illés L.
Koroncó: Dold - Bácskai, Szabó, Süveges, Kulcsár (Soós), Wágenhoffer, Kovács Á., Kalmár, Juhász (Sági), Proceller, Fodor. Edző: Gulyás Imre.
Pannonhalma: Boczkó - Ress A., Németh L., Zsoldos, Horváth Sz., Ferenczi G., Csollány, Ress T., Novák, Varga Cs. (Németh Cs.), Ferenczi D. (Kovács D.). Edző: Novák Béla.
Gsz.: Kovács D.
Két nagyon gyenge napot kifogó csapat mérkőzésén a meccs egyetlen helyzetét kihasználó vendégek győztek.
Jók: senki, ill. mindenki.
Gulyás Imre: - Sajnos a megfiatalított csapatomnak még sokat kell fejlődni ahhoz, hogy a megyei első osztályban meghatározó csapattá váljon.
Novák Béla: - Nagyon fontos győzelmet szereztünk, ez a három pont akár a bentmaradásunkat is jelentheti.

Győrszemere-Kapuvár 5-1 (1-0)
Győrszemere, 150 néző. V.: Bálintfi.
Győrszemere: Hegedűs - Regner, Baracskai, Száraz, Máj, Fürst, Makkos, Bősze (Györe), Herold (Szakács), Germán, Tar. Edző: Gyurmánczi Attila.
Kapuvár: Licskai T. - Áder I., Licskai L., Dominek, Molnár (Jagadics), Áder J., Axnix, Markó, Végh, Kleizer (Kránitz), Kocsis (Nyerges). Edző: Szigeti Géza.
Gsz.: Germán (3), Tar, Makkos, ill. Nyerges.
Tapogatózó első félidő után a Győrszemere öt perc alatt eldöntötte a mérkőzést.
Jók: mindenki, ill. senki.
Gyurmánczi Attila: - Jól előkészített pályán ilyen arányban is megérdemelten hoztuk a mérkőzést.
Szigeti Géza: - A második félidő eleji figyelmetlenségünkből megérdemelten szerezte meg a győzelmet a jobb játékosállománnyal rendelkező ellenfél.

Rajka-Intertec Ablak-Bajcs 2-6 (0-4)
Rajka, 300 néző. V.: Edelmayer A.
Rajka: Csiffáry - Molnár T., Szabó Z., Vaszily (Szalai G.), Tóth P., Schnitzer, Fogl, Kopf (Molnár F.), Bódi, Kovács L., Józsa. Edző: Kovács László.
Bajcs: Pécsvárady (Oros) - Kokas, Teidl, Németh P., Bíró Z. (Horváth A.), Pádár, Milanovics, Vadász P. (Kovacsics), Ladiszlaidesz, Wágenhoffer Sz., Kürti. Edző: Józsa Péter.
Gsz.: Bódi, Szabó Z., ill. Wágenhoffer Sz. (2), Németh P., Kokas, Bíró Z., Kovacsics.
A hazai csapat a semmiből is képes volt gólt kapni, ezt a rutinos vendégek több alkalommal is megköszönték.
Jók: Szabó Z., Molnár T., Schnitzer, Kopf, ill. Teidl, Ladiszlaidesz, Németh P., Wágenhoffer Sz.
Kovács László: - Az első harminc percben és az egész második félidőben egyenlő erők küzdelmét láthattuk, de a tizenöt perc alatt kapott három gól eldöntötte a mérkőzést.
Józsa Péter: - Győzelmünkkel elértük, hogy az utolsó forduló sem lesz érdektelen.

Loland-Nyúl-WHB-Ménfőcsanak 3-1 (2-0)
Nyúl, 400 néző. V.: Mogyorósi.
Nyúl: Varga P. - Schmied (Horváth P.), Gayer, Wágenhoffer Á., Vígh, Fürst, Németh G., Németh D., Bognár, Cserháti (Ihász), Csigó (Sulyok). Edző: Horváth György.
Ménfőcsanak: Csiszár - Tóth, Reizer N., Tétedli Gábor, Reizer I. (Berkes), Ivánfalvi, Herczeg (Hannich), Pintér, Kovács Z., Tétedli Gergő, Dobó (Balogh Z.). Edző: Turbék István.
Gsz.: Csigó, Bognár, Cserháti, ill. Tétedli Gergő.
A hazai csapat hengerelt és ilyen arányban is megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
Jók: Vígh, Németh G., Németh D., Bognár, ill. senki.
Horváth György: - Örülök, hogy hazai pályán nagyszerű győzelemmel búcsúztunk lelkes közönségünktől.
Turbék István: - Olyan egyéni hibákat követtünk el, amit egy nálunk jobb csapat sem tud elviselni.

A bajnkság állása az utolsó forduló előtt:

1 Győrszemere 29 19 4 6 88 - 39 61
2 Bajcs 29 18 6 5 87 - 39 60
3 Ménfőcsanak 29 17 6 6 64 - 43 57
4 Petőháza 29 17 5 7 61 - 27 56
5 Öttevény 29 18 2 9 65 - 37 56
6 Lébény 29 18 2 9 60 - 44 56
7 Jánossomorja 29 14 7 8 62 - 39 49
8 Abda 29 14 4 11 42 - 48 46
9 Fertőszentmiklós 29 13 6 10 42 - 31 45
10 Nyúl 29 13 2 14 53 - 53 41
11 Koroncó 29 10 5 14 45 - 61 35
12 Pannonhalma 29 8 5 16 32 - 57 29
13 Nagyszentjános 29 7 3 19 41 - 79 24
14 Kapuvár 29 6 5 18 40 - 68 23
15 Rajka 29 6 2 21 33 - 84 20
16 Hegyeshalom 29 2 0 27 16 - 82 6

Olvasóink írták

  • 5. ACSA 2009. június 18. 19:58
    „Hajrá Csanak!!!!”
  • 4. MTT 2009. június 18. 16:52
    „Remélem a Csanak a hvégére összekapja magát, nehogy nekem az 5.-ik helyen végezzen!!!!”
  • 3. ACSA 2009. június 17. 21:36
    „nagy tanolság,hogy az ellenfelet minden körülmény között TISZTELNI kell!”
  • 2. lakotelep 2009. június 17. 21:29
    „Bocsánat nem el adta hanem megvette volna”
  • 1. lakotelep 2009. június 17. 18:45
    „Tisztelt Gyurmánczi Úr !!!! Az Ön csapata megérdemelten nyert ez tény és való.De az Ön viselkedése kritikán aluli.Egy edző hogy viselkedhet így a kispadon.A focisták nevében kérem ki,hogy birkák és irány megye II.Tudja a régi szép időkben Győrszemere egy láda sörért is el adta volna a mérkőzést,hogy bent maradjanak.Kivánom Önnek és a csapatának,hogy kerüljenek fel az NB III-ban és többet nem kell talán ilyen birka focistákkal játszania.További sok sikert.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Völgyi Dániel nem szeretne Pintér Attilával dolgozni

Az ETO-ban szereplő Völgyi Dániel (22) szülővárosában, Szegeden töltődik fel a felkészülés kezdetéig… Tovább olvasom