Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Küzdeni már nagyon tudnak

Több kérdés is tisztázódott az elmúlt hét végén a férfi kosarasoknál. Azáltal, hogy az Ászok kikapott és a Dombóvár nyert, eldőlt: a sörgyáriak sereghajtóként fejezik be az A csoport küzdelmeit, a SMAFC-Roto Elzett viszont bejutott az NB I B döntőjébe.

kosárlabda

A dolgok jelen állása szerint – pár héttel a bajnokság vége előtt még semmi nem hivatalos, semmi nem végleges – Szalai János fiai osztályozót játszhatnak az NB I B második helyezettjével. És mivel a SMAFC döntős ebben az osztályban, gyakorlatilag biztosra vehető: jövőre is lesz soproni férficsapat a legmagasabb osztályban, kérdés, mennyi.
A múlt hét végén az Ászok és a SMAFC is jelesre vizsgázott küzdeni tudásból. Az más kérdés persze, hogy a sörgyáriaknak ez nem volt elég az újabb bravúrhoz, azaz kikaptak a kecskemétiektől, az egyetemiek viszont a mindent eldöntő ötödik meccsen felnőttek a feladathoz és óriási csatában legyőzték a sokkal jobb anyagi feltételek mellett dolgozó, idegenlégióst is felvonultató pécsieket.

Ami a sörgyáriakat illeti, nagyon elszúrták az első negyed második felét. Ekkor alapvető helyzetekben rontottak, tiszta ziccereket hagytak ki és létszámfölényes lerohanásoknál hibáztak. Ezt a három remek légióst felvonultató Kecskemét könyörtelenül kihasználta és elhúzott. Az Ászok azonban ha nem is jól játszva, de hihetetlen elszántsággal és szívóssággal küzdve a végjátékra egyetlen pontra csökkentette hátrányát. Ekkor jött Németh bíró ominózus ítélete, a lépéshiba, majd Szalai edző „nagyjelenete" és a technikai. Mivel csak 9 másodperc volt hátra, nyertek a büntetőket értékesítő vendégek.
Az Ászok a vereség ellenére megint erőn felül teljesített, de az első negyed második felében a sok hiba megbosszulta magát, talán ha nincs az a hullámvölgy, akkor a végén sem lett volna annak az ítéletnek akkora jelentősége.

Ami a SMAFC-ot illeti, fordulatos, változatos meccsen sikerült Horváth József együttesének a Pécs fölé kerekedni. Az egyetemiek annak köszönhették ezt, hogy náluk több kulcsember nőtt föl a feladathoz, mint a pécsieknél. Az óriási tét mindkét csapat játékosaira hatással volt. Horváth edző merész húzása volt, amikor a harmadik negyed közepén, tetemes pécsi vezetésnél beküldte Balogh Gergőt, akinek pályára lépésével gyorsabb, olajozottabb lett az egyetemiek támadójátéka. Az igazán kritikus pillanatokban Palotainak, Preinernek és Mogyorósynak helyén volt a szíve, akinek pedig támadásban nem ment – Vavra –, az védekezésben szerzett labdákkal, gyönyörű szerelésekkel tett hozzá pluszt a csapat teljesítményéhez.

Volt tehát sikeres edzői húzás, a nehéz helyzetekben remeklő és a védekezésben erőn felül teljesítő játékos. Erre mondják: igazi csapatmunka volt!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gólképes cserékkel

Dunaferr 1 (1) Matáv Sopron 2 (0) Dunaújváros, NB I-es mérkőzés, rájátszás az 7–12.… Tovább olvasom