Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kudarc hazai pályán

Az Oroszországban elszenvedett vereség után hazai pályán is kikapott a magyar férfiválogatott Európa-bajnoki selejtezőn.

A magyar centerek, Gulyás és Báder kosarai, majd Németh triplája után másfél perc alatt 7–0-ra elhúztak a mieink. A folytatásban csak Gulyás volt veszélyes a cseh kosárra, a csehek egy 12–0-ás rohammal fordítottak. A szakasz 16–16-tal ért véget.

A sok hibával induló második negyedben legjobbjaink Gulyás révén elléptek. A vendégeket az NBA-t is megjárt Welsch tartotta versenyben. Kapkodtak a mieink, zónára álltak át, amely ellen két triplát dobtak a csehek. Fodor Gergely hármasával szünet után mégis 41–37-re a magyar válogatott vezetett.

Szünet után a csehek fordítottak. Gulyást leszámítva bátortalanok voltak játékosaink, az ellenfél viszont belelendült, Simonék futottak az ellenfél után. Sokolovsky reklamált, technikait kapott, amely után válogatottunk újra előnyhöz jutott, majd Gulyás is beemelt egy triplát. Két ponttal vezetett válogatottunk a harmadik negyed végén.

A záró szakasz elején a csehek üldözték a mieinket. Görcsös csapatunk ellen négy ponttal meg is léptek. A kritikus helyzetben Németh dobott triplát, és a sokat rontó Simon is villant. A végjátékban a csehek voltak nyugodtabbak, s végül 80–76-ra nyertek.

Meszlényi Róbert szövetségi kapitány: „Hullámzóan játszottunk, ráadásul a hajrát jobban bírták fejben a csehek. Welsch a végén eldöntötte a meccset, míg nálunk nem akadt ilyen ember."
A harmadik fordulóban a magyar válogatott szerdán 20.15 órakor a  belgiumi Leuwenben lép pályára. 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A norvégokkal ünnepeltek a csalódott magyar szurkolók

A magyar labdarúgó-válogatott első Európa-bajnoki selejtezőjén óriási védelmi hibák miatt háromgólos… Tovább olvasom