Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Kritikus állapotban Muamba, Bogdánt borzasztóan megviselte az eset - videó

Bogdán Ádám, a Bolton Wanderers magyar válogatott kapusa azt mondta: borzasztóan megviselték a szombaton történtek, amikor a Tottenham Hotspur elleni angol labdarúgó FA Kupa-negyeddöntőben a pályán összeesett a csapattársa, Fabrice Muamba.

"A tegnapi FA Kupa-mérkőzésen történtek hatására rengetegen érdeklődnek nálam és szeretnének bővebb információkat kapni. - nyilatkozott vasárnap az MTI-nek Bogdán Ádám. - Kérem mindenki megértését, mert ebben a helyzetben nem szeretnék és nem is tudok annál többet mondani, mint hogy borzasztóan megviselt, ami történt, és nagyon reménykedem, hogy Fabrice állapota mielőbb jobbra fordul. A csapat egy emberként szorít érte és bízunk benne, hogy mielőbb újra egészségesen köztünk lehet. A klubtól kapott tájékoztatás szerint a legjobb londoni kórházban kiváló specialisták kezelik, azaz jó kezekben van, és a legtöbb, amit most tehetünk az, hogy bízunk a teljes felgyógyulásában." 

Az egykori Zairében született, volt angol U21-es válogatott Muamba a 41. percben, a kezdőkör közelében zuhant a földre úgy, hogy senki nem volt a közelében. A bíró azonnal megállította a játékot, a 23 éves Muambát pedig percekig ápolták a pályán, megpróbálták újraéleszteni, majd hordágyon levitték. Howard Webb játékvezető minden játékost lehívott, majd nem sokkal később bejelentették, hogy a meccs nem folytatódik. Muambát - aki egy gyermek édesapja - azonnal kórházba szállították, jelenleg az intenzív osztályon ápolják egy londoni klinikán, az állapota kritikus.

A szombati meccsen a Bolton kapuját Bogdán Ádám védte, az állás pedig 1-1 volt, amikor az eset történt.


szólj hozzá: Please Pray For Fabrice Muamba

Korábban:
A szünet előtt nem sokkal összeesett az egyik vendégjátékos a szombati Tottenham Hotspur-Bolton Wanderers negyeddöntőben az angol labdarúgó FA Kupában, ezért a meccset félbeszakították, majd elhalasztották.

Az egykori Zairében született, volt angol U21-es válogatott Fabrice Muamba a 41. percben, a kezdőkör közelében rogyott a földre úgy, hogy senki nem volt a közelében. A bíró azonnal megállította a játékot, a 23 éves Muambát pedig percekig ápolták a pályán, megpróbálták újraéleszteni, majd hordágyon levitték.

Howard Webb játékvezető minden játékost lehívott, majd nem sokkal később bejelentették, hogy a meccs nem folytatódik.

Muambát azonnal kórházba szállították, szemtanúk szerint ekkor már lélegzett. Késő este a Sky Sport arról számolt be, hogy a játékos állapota már stabil.

A Bolton kapuját Bogdán Ádám védte, az állás pedig 1-1 volt, amikor az eset történt.

Negyeddöntők:
Tottenham Hotspur-Bolton Wanderers 1-1-es állásnál félbeszakadt
Everton-Sunderland 1-1 (1-1) - újrajátszás következik
vasárnap: Chelsea-Leicester (II. osztályú) 15:05 ó
FC Liverpool-Stoke City 17 ó

Olvasóink írták

  • 9. kerteszb 2012. március 19. 17:44
    „8: azért az elmúlt órákban frissített angol honlapoknak csak lehet hinni, igaz, őket nem köti a NER.”
  • 8. Túrabakancs 2012. március 19. 16:33
    „kerteszb!
    Én a szememnek hiszek nem a guglinak. /ők is csak tippelnek/
    Fehér Miklósnál még mindig nem tudják az igazi okokat a halálával kapcsolatban/
    vikri!
    Valóban összetett a probléma oka, de a légzésleállás /tödőembólia/ is okozhat főleg előzőleg
    nagy igénybevételt eredményező mozgás esetén szívritmuszavart embereknél.
    A sok sérülések miatti vérrög bármikor elindulhat egy emberi szervezetben, ami
    bárhol megakadhat, általában a szívben szokott. /aztán tüdőben, majd agyban/
    Élőben szörnyű lehet egy ilyet kívülállónak átélnie! Ilyenkor döbben rá az ember, hogy egy
    fiatal szervezet is bármikor megadhatja magát! Remélem túléli a srác!”
  • 7. vikri 2012. március 19. 12:23
    „Korábban már ezt leírtam, de "nem ment át":
    Túrabakancs /2.3./!
    Hirtelen szívmegállás is okozhat légzési problémát... És ennek a hátterében lehet szív keringési- és ingerületvezetési probléma (meg még egy csomó minden), ami alapos EKG-n, UH-on esetleg diagnosztizálhaó.
    De az esettől ilyen távolságból ne okoskodjunk!
    Az viszont BIZTOS, hogy a fokozott terheléssel nem arányos ezeknek a sportolóknak az egészségügyi szűrése és vizsgálata. Ezt kritizáltam és ennek a szigorítására céloztam.”
  • 6. Szitu 2012. március 19. 11:51
    „Az a helyzet,hogy én magam is sajnálom a srácot. Ez sajnos mindennapos dolog a világban,csak míg erről van video,és lehet vele hírt generálni,addíg szó nem esik pl azokról a kőművesekről,tanárokról,vagy éppen gyári munkásokról,akik nap mint nap így járnak,és nem kevesen vannak. Mindíg az az érdekes hír,amit meg lehet mutatni,és ebben a formában indiferens hogy éppen focista esik össze,vagy krokodil harap meg valakit.Ennyi.”
  • 5. kerteszb 2012. március 19. 11:21
    „A szíve állt le, gugli a narancsosok barátja is.”
  • 4. Hyppolit 2012. március 19. 08:25
    „Ha Bogdánt ilyen "borzasztóan megviselte" a történet, akkor sürgősen hagyjon fel ezzel a sporttal. Hideg fejjel mindannyian tudjuk, hogy sajnos mindegyikünk potanciális jelölt, a sportolók híradásilag max jobban fókuszban vannak. S bármelyik embertársunk, akivel hasonló történik, annak itt maradt felesége, társa, gyermeke(i), szülei, barátai és ismerősei stb. a szomorú eset vesztesei. Nincs különbség...”
  • 3. Túrabakancs 2012. március 18. 20:27
    „A felvételt jobban megnézve a sejtésem: tüdőembólia
    Nem kap emiatt levegőt a játékos, és egy egyébként is légszomjjal küzdő játékos
    számára ez az érzés felért egy pokollal. Sajnos kicsi az esélye hogy felépül,
    ez a betegség sokkal súlyosabb mint egy infarktus vagy agyvérzés. Nem legyen igazam!”
  • 2. Túrabakancs 2012. március 18. 20:22
    „vikri! /1/
    Sajnos egy szívritmus problémát a mai tudományos vizsgálatokkal sem lehet
    tökéletesen kimutatni/jelezni, így egyelőre marad a kockázat. Valószínű
    egy meginduló-leszakadó vérrög /sérülés miatt? / okozta a gondot nála.”
  • 1. vikri 2012. március 18. 19:18
    „Szerencsétlen fiatal(!)ember... Mihamarabbi jobbulást neki.

    Óriási terhelést kell ezeknek folyamatosan viselni.
    Sokkal(!!!) szigorúbb alkalmassági vizsgálatok kellenének és ezeket folyamatosan, nagy szigorral végezni kellene. Akkor talán kevesebb ilyen eset fordulna elő.
    Csakhát sokan másból nem tudnak (így) megélni, ezért nagy a kísértés. Dehát megéri...?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzött Ikrényben a vb-selejtezőre készülő magyar futsalválogatott

A szerbek elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar futsalválogatott barátságos mérkőzésen… Tovább olvasom