Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C

Kozmikus Phelps

Úszó-vb: egy ezüst a mérlegünk, Amerika tarolt.

Cseh László csak ötödik lett 400 vegyesen, miközben Phelps újabb világcsúccsal biztosította a világot arról: ő most az úszósport legnagyobb alakja. A melbourne-i „vizes" világbajnokságon szombaton Szepesi Nikolett hatodik lett 200 háton.

Az elmúlt egy hét választ adott a melbourne-i úszó-világbajnokság kezdete előtt feltett költői kérdésünkre: vajon Európa (és a világ) fel tudja-e venni a versenyt Amerikával? A válasz tehát nem. Elég lenne csak azt nézni, hogy Egyesült Államok 21(!) világbajnoki címet söpört be, s a dobogón rendre ott állt még egy amerikai (14 ezüst, 5 bronz) is, míg a második helyen végző Ausztrália örülhetett a 9 győzelmének. De talán ennél is beszédesebb tény, hogy a vb tizennégy világcsúcsa közül csupán három mellett nem amerikai név áll. Nem beszélve arról, hogy ezekből ötöt egymaga Michael Phelps produkált.

Az amerikai klasszisához eddig sem férhetett kétség, ez a mostani vb csak aláhúzta mindezt. De aláhúzta (sajnos) azt is, hogy Cseh László jelenleg megközelíteni sem tudja Phelpst, holott Melbourne előtt – most már kimondható, túlzottan és feleslegesen – azt sulykolták belé és a magyar köztudatba, hogy a világbajnokság kettőjük párharcáról szól majd. A várva várt vasárnapi döntőn aztán Phelps „kozmikus" világcsúcsot úszott, Cseh pedig öt másodperccel rosszabbat, mint amit egyébként tud, s csak ötödik lett. „Nem ment, s nem igazán tudom, mitől fáradtam el. Fejben támadtak problémáim, a maximumot nem tudtam kihozni magamból. Talán az telepedett rám nagy súllyal, hogy eddig nekem kellett mindig a legjobbnak lennem, és most ez nem működött. Pedig mindent megtettem a jó szereplésért, rendesen készültem, de hiába. Az olimpiáig nagyon össze kell kapnom magam" – mondta Cseh.

Edzője, Turi György annyit tett hozzá: „Talán a világcsúcsokat szóró Phelps frusztrálta őt, s ezért volt képtelen 400 vegyesen a tőle elvárható teljesítményre." Nem mellékes tény viszont, hogy ugyanebben a számban a másik magyar, Kerékjártó Tamás élete legjobb idejével nyolcadik lett. Előző nap pedig Szepesi Nikolett hatodik 200 háton.

A világ próbálja magyarázni az amerikaiak mostani eredményét, „politikailag korrektebbül", mint a magyar úszókapitány tette, aki kimondta: volt már NDK-s és kínai korszak is, aztán mindkettő elmúlt. Persze bármilyen szavakat is használnak a nemzetek szóvivői, mindegyikük ugyanarra gondol.

Sudár Ágnes

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Fehérvári Alfréd

Nyolcvankettedik életévében tegnap elhunyt Fehérvári Alfréd, a Győri ETO sokszoros B válogatott… Tovább olvasom