Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Kovács formában

Győzelemmel debütált új klubjában a győri illetőségű Kovács „Vipera" Attila a szombat esti pápai bokszgálán.
Fotó: www.profibox.hu
A nemrég visszavonult Nagy „Csonttörő" János újrakezdené az ökölvívást. Első gáláját rendezte a nemrég megalakult Pro-Box Promotion, s hogy sikeres volt-e a rendezvény, ahhoz kétség sem férhet, hiszen viszonylag sokan kilátogattak a pápai városi sportcsarnokba. Az azonban már más kérdés, hogy a rendezés terén még akadoztak a fogaskerekek, ugyanis késve, kissé vontatottan indult az új „istálló" bemutatkozó gálája. Amelyen egyébként – még csupán – vendégként ott volt a győri Nagy „Csonttörő" János is, aki először a Kisalföldnek árulta el tervezett visszatérését.

„Szeretnék újra bokszolni, azonban nem rajtam múlik, mikor húzhatok ismét bokszkesztyűt – mondta Nagy János. – Sok mindent egyelőre nem akarok erről mondani, ami a lényeg, még vannak nézetkülönbségek az előző klubom tulajdonosa és k ö z ö t t e m ." „Csonttörőt" Kov á c s meccséről is megkérdeztük, a volt IBC-világbajnok természetesen a győri bokszoló sikerét várta.

A gála egyébként egyhangú „hazai" sikert hozott. Az első felvonásban a Pro-Box legújabb „üdvöskéi", a nehézsúlyú Turgonyi Bálint, valamint a nagyváltósúlyú Pintye Szabolcs is biztosan győzte le ellenfelét. Aztán a szebb napokat is látott Komjáthi Lászlót már megizzasztotta vetélytársa, nem úgy Ru - bin Olivért, aki egy első menetes test KO-val terítette le riválisát. Miló Viktória ellenfele váratlanul összecsomagolt(!) és még a gála előtt hazautazott, így a világbajnoknőnek – a remekül helytálló – Rózsa Gabriellát kellett legyőznie.

Ezt követően Nagy József lépett a szorítóba, s a bokasérüléssel bajlódó magyarnak bizony oda kellett tennie magát a színes bőrű Donfack elleni meccs sikeres abszolváláshoz. Főmérkőzésnek is beillett Kovács Attila szorítóba lépése, amely mindössze csak öt menetig tartott. „Vipera" uruguayi – képzettnek tűnő – ellenfele ugyan egy-két menetig még jól tartotta magát, azonban a 4. három percben már a padlóra került. A dallamos nevű Francisco Rubin Diaz ugyan folytatta a mérkőzést, s az ötödik menetet végigállta, ám jobbnak látta, ha a hátralévő perceket már nem vállalja és a szünet után feladta a mérkőzést.

Kovács formája tehát több mint biztató a győri öklöző márciusi címvédése előtt. Kiegyenlített küzdelmet hozott a gála utolsó összecsapása, amelyen a pápai születésű Po p o - vics Tamás és az eddig profiként nyolc győzelmet bezsebelő Pa p p László csapott össze a WBF interkontinentális címéért. Papp László – ilyen névvel ez kötelező is – remekül védekezett, szinte végig irányította a meccset, ám a bírák – megosztott pontozás után – Popovics Tamást hirdették ki győztesnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legismertebb kollégiumlakó

Dudás Ádám a gyõri Fehér Miklós Labdarúgó Kollégium legismertebb lakója. Remekül érzi magát az intézményben. Hamarosan az Európa-válogatottban szerepel. Már megkapta a részletes programot is. Jókedvûen érkezett vissza tegnap délután a Fehér Miklós Labdarúgó Kollégiumba Dudás Ádám, a Gyõri ETO FC tehetséges labdarúgója, az intézmény valószínû legismertebb lakója. Tovább olvasom