Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Kovács Ágnes Pekingben is úszni akar

Elhatározását segítette, hogy támogatói továbbra is mellette állnak, szakmailag pedig rengeteg jó tanácsot kapott tapasztaltabb úszókiválóságoktól.

Kovács Ágnes folytatja úszópályafutását, s nemcsak a 2007-es, debreceni rövid pályás Európa-bajnokságon akar rajthoz állni, hanem még a 2008-as pekingi nyári olimpián is.

A Kőbánya SC 25 éves klasszisa ezt személyesen jelentette be keddi sajtótájékoztatóján, leszögezve, döntésében jelentősen inspirálta a margitszigeti Európa-bajnokság, ahol több ezer ember ünnepelte őt a három bronzérme megszerzésekor.

A mellúszás olimpiai, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnoknője a budapesti kontinenstornát eleve sportpályafutása egyik legemlékezetesebb heteként jellemezte, amelyet olyan megható és meghatározó élményként élt meg, hogy nem szerette volna, ha ez az utolsó versenye. Folytatja tehát karrierjét, ahogyan fogalmazott: „Ági volt, van és lesz is."

Elhatározását segítette, hogy támogatói továbbra is mellette állnak, szakmailag pedig rengeteg jó tanácsot kapott idősebb, tapasztaltabb külföldi úszókiválóságoktól, akik elsősorban a sok versenyzésben adták meg a magyarázatát az „öregkori" eredményességnek.
Kovács Ágnes is szeretne minél több viadalon indulni, még egyeztetni kíván, minden fontos részletben megállapodni a Kőbánya SC vezetőedzőjével, Turi Györggyel, saját trénerével, Nemes Zoltánnal és Kiss László szövetségi kapitánnyal. Ahhoz mindenképpen ragaszkodik, hogy két kiemelt eseményen, a jövő decemberi, debreceni rövid pályás EB-n és a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon induljon. Utóbbi a negyedik olimpiája lesz, de nem zárta ki azt sem, hogy a nyári, kínai csúcsvetélkedő előtt ott legyen a 2007 márciusában esedékes melbourne-i világbajnokságon is.

A medencén kívüli életről is szót ejtve elmondta, szeptembertől Kőbányán útjára indítja úszóiskoláját, és bár főleg szervezőmunkát fog végezni, a medenceparton is fel-felbukkan, s igyekszik a tőle telhető legtöbbet átadni tudásából, tapasztalatából a kicsiknek. A magánszféra része a tanulás is: Kovács Ágnes elmondta, ősztől a „közgázon" másoddiplomás-képzésben vesz részt levelező tagozaton, s reménye szerint két év múlva okleveles közgazdász lesz belőle. Hogy úszóként még mire viheti, arra így válaszolt: számára, aki volt már ötkarikás aranyérmes is, az olimpián nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, miközben persze a minél eredményesebb szereplés a cél Pekingben is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két mérkőzés helyett egy

Eredetileg két mérkőzést játszott volna egymással az Audi-
ETO és a Motor Zaporizzsja, ám az… Tovább olvasom