Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Kovács Ági második bronzérme

Kovács Ágnes ott folytatta 200 méter mellen, ahol 100-on abbahagyta. Boulsevicz Beatrix 100 m pillangón hajszállal maradt le a dobogóról.

Kovács Ágnes ott folytatta 200 méter mellen, ahol 100-on abbahagyta. Boulsevicz Beatrix 100 m pillangón hajszállal maradt le a dobogóról. Szepesi Nikolett, Cseh László és Flaskay Mihály pedig döntőbe jutott.
Kovács Ágnes megduplázta bronzérmei számát a margitszigeti Európa-bajnokságon: a 100 m után pénteken 200 m mellen is harmadik  lett. A 25 éves klasszis a délelőtti selejtezős idejétől (2.27,99 p) elmaradt ugyan, de azzal sem tudta volna megelőzni a döntőből kimagasló brit Balfourt, az ukrán Podliszna pedig csak valamivel volt gyorsabb Kovácsnál, aki 2.28,9 perc alatt teljesítette a távot.

„Túl erősen kezdtem és elfáradtam a végére, ezért nem sikerült megelőznöm az ukrán lányt, azt pedig tudtam, hogy a brit Balfourt nem lehet megverni. Összességében elégedett vagyok magammal, hiszen hazai közönség előtt már a második érmemet nyertem. Az 50 méter mindig nagy lutri, de megpróbálom magamból kihozni a legjobbat, szeretnék ismét döntőt úszni" – foglalta össze eddigi szereplését a mellúszó klasszis.

Kevés hiányzott a dobogóhoz Boulsevicz Beatrixnek 100 m pillangón: a BVSC versenyzője, akinek a fő száma, a 200 m még hátravan, a rövidebb táv fináléjában hatalmasat hajrázott, ám öt századdal lemaradt a bronzéremről. Ahhoz a csütörtök esti, 59,06-os magyar csúcsa kellett volna, ő viszont ezúttal 59.11-et úszott. Edzője, Selmeci Attila szerint 200-on formáját, erejét látva akár még az ezüstérmet is a nyakába akaszthatják a BVSC 19 éves úszójának.

A Kőbánya SC kiválósága, Szepesi Nikolett 50 m háton 29,22 másodpercet repesztett, ami egyfelől azt jelentette, hogy  megdöntötte 29,29-es magyar csúcsát, amelyet még a 2004-es madridi Európa-bajnokságon állított fel, másfelől pedig hatodik legjobbként jutott be a mai döntőbe.

Finalista Cseh László is, aki harmadikként lépett tovább a nyolc közé 200 m háton, amelynek elődöntőjében ő is rekordot javított, méghozzá hatalmasat. E számban, amelyben a budapesti az első világversenyes fellépése, immár 1.57,76 perc a legjobb hazai időeredmény, a régi csúcsot ugyanő tartotta 1.58,54-gyel 2005. június 26. óta. Rudolf Roland is igyekezett, neki a 10. hely jutott cserében a 2.01,66 percért.
A női 200 m gyors elődöntőjében szereplő Hosszú Katinkának a 2.01,91-es ideje csak a 15. helyhez volt elegendő.

Hosszúhoz hasonlóan Bodor Richárd 50 m mellen 28,45 másodperccel szintén 15. lett. Döntős viszont ugyanebben a számban Flaskay Mihály, aki 27,98 másodperc alatt érkezett célba, s ez a 16 idő közül a negyedik legjobbnak felelt meg.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Régi edzők, új célok

Július 28-án lezárult az átigazolási időszak. A Kisalföld arra volt kíváncsi, milyen változások… Tovább olvasom