Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 22°C

Kosárlabda: Felkészülés foghíjas keretekkel

Hétfőn az MKB-Euroleasing és a Soproni KC együttese is megkezdte a felkészülést az új szezonra. A válogatott játékosok és a légiósok mindkét csapatból hiányoztak.

Az MKB-Euroleasing csapata egyetlen felnőttkorú játékossal kezdte meg a felkészülést, hiszen a vállműtét után visszatérő Honti Katán kívül az együttes többi magyar játékosa a válogatottnál készül az Európa-
bajnoki selejtezőkre Székely Norbert irányításával. A soproni munkáért így Kellerné Seres Éva felel, a keretet pedig a legtehetségesebb juniorjátékosok alkotják.

„Ez a ráhangolódás hete, arra fektetjük a hangsúlyt, hogy a játékosok visszarázódjanak a munkába. Visszatérünk az alapokhoz, fokozatosan építjük fel a csapatot. Napi két edzésünk van, délelőtt labdás, illetve konditermi gyakorlás szerepel a programban, délután pedig az erdőben dolgozunk. Több sérültünk is volt a közelmúltban, Licskai Zsófia térdműtéten esett át, vele nyáron végig együtt dolgoztunk, remélhetőleg nem lesz problémája. Honti Katának még szüksége lesz pár hétre, mire teljes értékű munkát végezhet, Vágvölgyi Petra pedig az első edzésén vett részt lábfejműtéte után. Rájuk különösen figyelünk, nehogy túlterheljük őket" – fogalmazott Kellerné Seres Éva.

Számos játékos a felnőtt-, illetve az utánpótlás-válogatottban szerepel, a légiósok pedig csak később érkeznek meg Sopronba. Zane Tamane szeptember 15-én, Amber Holt október elején, Angel McCoughtry október közepén csatlakozik a többiekhez.

Az MKB-Euroleasing csapata válogatottjai és légiósai nélkül kezdte meg a felkészülést.
Az MKB-Euroleasing csapata válogatottjai és légiósai nélkül kezdte meg a felkészülést.


A keret rangidős játékosa Honti Kata volt az első edzésnapon, aki nagy örömmel vetette bele magát a munkába.

„Jól érzem magam, egyelőre még nem százszázalékos a vállam, de már közelít hozzá. A labda majd visszahozza a hiányzó mozdulatsorokat. Nyáron mindennap dolgoztam a konditeremben és gyógytornáztam, jólesik egy kicsit végre mást is csinálni. Kicsit fura, hogy én vagyok a legidősebb, ilyen helyzetben eddig még nem voltam, de mindegyik játékostársam jól ismerem. Bár fiatalabbak, de majdnem ugyanazt tudják, mint felnőtt társaik" – mondta az újdonsült csapatkapitány.

Két hely még kiadó

A Soproni KC játékosai is parkettára léptek hétfőn, Meszlényi Róbert szintén megtartotta a szezon első edzését. A csapatban nem volt ott a válogatottban szereplő Molnár András és Szabó Zsolt, a mandulagyulladással küszködő Ugaros Milán pedig a kispadról figyelte társait. Horányi Ákos a közelmúltban sikeres térdműtéten esett át, ő legkorábban fél év múlva kapcsolódhat be a munkába.

„A hét a visszaszoktatás jegyében telik, egyelőre csak nyolc edzésünk lesz. Délelőtt az erdőben, délután teremben dolgozunk. A játékosok sokat edzettek egyénileg nyáron, így jó állapotban kell hogy legyenek. A légiósok szeptember elsején érkeznek meg Sopronba, és várhatóan a válogatott játékosokkal is ekkortól számolhatunk. Egy hónapot dolgozunk tehát a kezdőötösünk nélkül, de a tavalyi csapat tizenkettes keretéből tízen itt maradtak, így ezt a nehézséget talán ki tudjuk küszöbölni" – fogalmazott Meszlényi Róbert.

Az SKC a héten még csak ráhangolódik a munkára. Fotók: Magasi Dávid
Az SKC a héten még csak ráhangolódik a munkára. Fotók: Magasi Dávid


A csapattal készül két fiatal játékos, Rostás Imre és Blaskovits László is. A vezetőedző elmondta, ők várhatóan az U20-as csapatban szerepelnek majd, de rajtuk kívül alkalmanként több fiatal is bekapcsolódik az első csapat edzésmunkájába. Két hely még mindig kiadó a keretben, hiszen David Brooks ugyan meghosszabbította szerződését, de Donta Richardson és Matthew Knight megüresedett helyére irányítót, illetve centert keres a soproni klub.

„Az irányító ügyében kicsit előrébb járunk, várható, hogy történik valami ezen a fronton. Remélem, hogy átlag feletti játékosokat sikerül igazolni, hiszen nehéz dolgunk lenne, ha valamelyik légiós nem úgy muzsikálna, mint azt elvárjuk. Mindhárom külföldi játékosunknak meghatározó, húzóembernek kell lennie" – tette hozzá Meszlényi Róbert.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döntetlen a rangadón

A közelmúltban rendezték a Győr Plazában a helyi Gladiator és a román Arad SL amatőr BoxingOne… Tovább olvasom