Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Kosárlabda és a TAO pénzek: éltek a lehetőséggel

Kétszázharmincmillió forintból gazdálkodhatnak a megyei kosárlabdaklubok a társasági adóból. A megkérdezett klubvezetők elmondták: már minden forint befolyt a kasszába.
Az Uniqa-Euroleasing Sopron utánpótlását biztosító Soproni Darazsak 60 millió forintot hívhatott le, s mint azt Török Zoltán ügyvezető elmondta: ez az összeg már a számlán van.

„Egyértelműen nagy lökést adhat ez a rendszer az utánpótlásképzésnek. Persze ehhez az is kell, hogy ezekkel a pénzekkel hosszú éveken át szisztematikusan lehessen számolni. Egy női szakág esetében úgy gondolom, négy-öt év alatt lehet ennek eredménye. Az ehhez vezető úton első lépésben idén már ki tudtunk használni egy-két lehetőséget, így például kadettcsapatunk egy hetet Oroszországban edzőtáborozott, s ott egy tornán vett részt. Emellett folyamatban van a rehabilitációban nagy segítséget jelentő lézerterápiás és mélyultrahangos készülék beszerzése" – mondta Török Zoltán.

Az összeg egyébként háromfele oszlik, egyharmad a versenyeztetésre, ötven százalék a körülmények javítására, tíz-tizenöt százalék pedig az eszközbeszerzésre megy el.

Profitál a sportág. Szintén hatvanmillió forinttal számolhatott, s a sikeres tárgyalások eredményeként számolhat is a Soproni Tigrisek. Dr. Szekeres Csaba elnök elmondta: kétszázezer forintot a honlapfejlesztésre fordítanak, a többi viszont egy az egyben az utánpótlásra megy.



„Nagy segítség ez minden egyesület számára, bár azért az nem lenne jó, ha emiatt egyéb források elapadnának, mert akkor ugyanott, vagy inkább még rosszabb helyzetben lennénk. A költségvetést eleve úgy készítettük el, hogy ezzel a pénzzel számoltunk, s biztos vagyok benne, hogy ennek köszönhetően profitálni tudnak a Soproni Sportiskola gyerekei, ezáltal pedig a magyar kosárlabda is" – fogalmazott az elnök.

Beindul az akadémia. Az UNI SEAT Győr háttérbázisát a Széchenyi-akadémia jelenti, mely 47 millió forintot hívott le, ez volt a megítélt keretösszeg. Fűzy András társadalmi elnök elmondta, ennyi pénzt terveztek az idei évre, de az ebből elindított folyamatoknak köszönhetően a jövőben várhatóan még több pénzre lesz majd szükség.

„Az akadémia beindítása mindenképpen többletkiadással jár, ráadásul egy NB I/B-s csapat elindítását is tervezzük. A teljes utánpótlást egységes sportruházattal látjuk el, emellett jut pénz a szakemberek bérezésére, a terem-, az utazási és a rendezési költségekre is. Már dolgozunk a jövő évi pályázaton, hiszen április végéig be kell nyújtanunk a papírokat.

Hozzáteszem, azért sok esetben önrészre is szükség van tíz és ötven százalék között" – fogalmazott a sportvezető, aki egyben a magyar szövetség alelnöke is. Korábban elhangzott, hogy azon klubok, melyek nem tudják lehetőségeiket kihasználni, a következő alkalommal nem számíthatnak ekkora keretre, ebből lehetne a többletpénzeket előteremteni.

Gyakorlati megoldások. A Győri KC 25 milliója is rendelkezésre áll, mint arról Hoffmann Gergely elnök beszámolt: „Óriási segítség ez, megszűnt az, hogy máról holnapra kelljen élni, a fejlesztésekre nemcsak gondolatban, hanem gyakorlatban is lehetőségünk nyílik. Ezenfelül az eszközállományt bővíteni, a szakembereket pedig megfizetni tudjuk, mely minden bizonnyal minőségében is javulást eredményez az utánpótlásban."

További források kellenek. A Soproni Tigrisek elnöke, Nagy Tamás elmondta, 20 millió forintot hívtak le: „Kilenc csapatot működtetünk, megmondom őszintén, lenne még helye további pénzeknek. Ez is nagy segítség, de azért bízom benne, hogy a későbbiekben lesz mód az emelésre. Abban is reménykedem, hogy valóban figyelembe veszik majd azt, kik tudták kihasználni teljes egészében a keretet. Lényegesnek tartom azt is, hogy például az önkormányzat ne vonuljon ki azonnal a klubok mögül, legfeljebb fokozatosan. Mindent egybevetve jó dolog a társasági adó ilyen irányú felhasználása, de a tapasztalatokat mindenképpen le kell szűrni."

Új mez a női csapatnak. Dr. Takáts Péter, a SMAFC elnöke is örömmel mondta, hogy mind a 14,2 millió forintra találtak támogatót: „Nagy munka volt a szoros határidő miatt, de sikerült elérni a célt. A pénzből megfelelően tudjuk az edzőket motiválni, az öt éve alakult női csapat új garnitúra szerelést kaphat, a terembérlet kifizetésére, az utazások költségeire is komoly segítség ez az összeg. Bár azért plusz tízmillióval még nyugodtabbak lehetnénk. Most azon dolgozunk, hogy az új pályázattal ezt is elérjük. Amit még tapasztaltunk, hogy a cégek kicsit félve mozdultak, utólag viszont több megkeresés is volt, látták, hogy ez nekik is jó."

Új pálya az egyetemi csarnokban. A Széchenyi ESE kosárlabdára 4,3 millió forintot tudott lehívni a keretből. Mint azt Gyömörei Tamás elnök elmondta: 1,8 millió személyi jellegű kiadásra, 2,5 millió pedig tárgyieszköz-beruházásra fordítható: „Egyértelmű, hogy ezzel a szakmai stábot tudjuk bérezni. Emellett évek óta tervezzük, hogy keresztben is kialakítunk a csarnokban egy kosárpályát, az ehhez szükséges palánkokat is be tudjuk szerezni."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futsal: Győri siker Nagykátán

A Rába ETO magabiztos győzelmet aratott hétfőn a sereghajtó otthonában Nagykátán, az élvonalbeli… Tovább olvasom