Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Kosárlabda csúcsrangadó: legyőzte a Sopron a Győrt

A címvédő Sopron hazai pályán nagy csatában legyőzte a Győrt a női kosárlabda NB I szombati rangadóján, ezzel továbbra is veretlenül vezeti a tabellát.
A címvédő Sopron hazai pályán nagy csatában legyőzte a Győrt a női kosárlabda NB I szombati rangadóján, ezzel továbbra is veretlenül vezeti a tabellát.

Eredmény: Uniqa-Euroleasing Sopron - SEAT UNI Győr 69-62 (20-21, 15-12, 16-12, 18-17)

legjobb dobók: Kurasova 17, Fegyverneky 14, illetve Hollingsworth 14, Ciglar 10, Rasheed 9

Az Euroliga csoportkörében szerepelt két magyar csapat csúcsmérkőzésén a címvédő és 19 forduló után veretlenül éllovas Sopron kezdett jobban, ám nem tudta lerázni a 18/1-es győzelmi mutatóval a második helyen álló Győrt.

A házigazdák részéről főként az ukrán Kurasova, míg a Rába-parti kihívónál a válogatott kerettag Rasheed jeleskedett. A folytatásban legfeljebb négypontos különbség alakult ki a két csapat között, a félidőben 35-33 volt az állás. Térfélcsere után több vendéghelyzet kimaradt, így a soproniak hét pontra megléptek (45-38), de az ellenfél ismét felzárkózott.

Egyre feszültebb lett a hangulat, a reklamáló Székely Norbert vezetőedző technikai hibát kapott, de a hazaiak megőrizték a hidegvérüket, így 30 perc elteltével 51-45-re vezettek. Az utolsó szakaszban a Győr egy pontra csökkentette a hátrányát (53-52), ám ott megállt a tudomány: az óriási iramot diktáló zöld-sárgák 12 ponttal elhúztak, ezzel eldőlt az NB I slágermeccse.

A Sopron 20 mérkőzés után is százszázalékos, míg a győri együttes 18/2-re rontotta mérlegét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzött az ETO, de Simon ismét megsérült

Felkészülési mérkőzésen fölényes győzelmet aratott a Győri ETO FC együttese a szlovák Zalata Moravce… Tovább olvasom