Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Kosárlabda - Jön a bajnok, megy a bajnok

A Soproni KC férficsapata szerdán a címvédő Albát fogadja, míg a női bajnok, az Uniqa-Euroleasing Sopron Zalaegerszegre látogat a rájátszásban.
Idegenben, Komlón kezdi meg a két nyert meccsig tartó párharcot a Hat Agro-UNI Győr is.

Kijut a jóból a Sopron KC férficsapatának és a soproni szurkolóknak. A kupagyőztes Szolnok és az alapszakaszt megnyerő Atomerőmű után ma 18 órától a bajnokcsapat, az Alba Fehérvár látogat Sopronba. A közelmúltban Székesfehérváron óriási bravúrt ért el a soproni csapat az Alba idegenbeli legyőzésével. Azóta viszont az SKC a Kaposvár legyőzése után kétszer kikapott, a fehérváriak viszont magukra találtak.

„Ők feljövőben vannak, nekünk viszont akadnak nehézségeink" – fejtegette az SKC szakvezetője, Sabáli Balázs.

Ezekkel kapcsolatban a szakvezető azt mondta, Dénes és Tóth betegeskedtek, a húzódással bajlódó Thomas mellett Thompson és Barovic sem teljesen egészséges, ők edzéseket hagytak ki. Előbbinek a térdével, utóbbinak az Achillesével vannak gondjai. Ettől függetlenül a szakvezető bízik benne, mindannyian harcra készek lesznek.

Sabáli szerint az Alba ellen higgadtaknak kell maradniuk a játékosoknak a letámadás ellen, nem szabad annyi labdát ki nem kényszerített módon eladni, mint Székesfehérváron. Ugyanakkor ott jó dobóteljesítménnyel, a kritikus helyzetekben jó döntések meghozatalával rukkolt elő csapata, reméli, ez most is így lesz. Ma ugyanis nyerni kell ahhoz, hogy legyen remény az első négybe bekerülni, így pályaelőnnyel kezdeni a rájátszást...

A hétvége után újra a ZTE ellen. A női bajnokcsapat, az Uniqa-
Euroleasing újra Zalaegerszeg felé veszi az irányt, ahol szombaton látványos, kosarakban gazdag meccsen 100–88-ra nyertek. Most a rájátszásban csapnak össze a felek, s bár a soproni csapat 2., az egerszegi pedig 7. lett a középszakasz végén, azért kezd idegenben az Uniqa, mert a férfimérkőzés miatt foglalt a terem. Pénteken viszont Sopronban csap össze a két női csapat, s ha szükség van rá, a harmadik mérkőzés szombaton, ismét Sopronban lesz. Igor Polenek együttese egyértelmű esélyese a párharcnak, Fegyvernekyék legnagyobb ellenfele leginkább a fáradtság lehet, hiszen 10 nap alatt ez lesz az ötödik mérkőzésük...

A védekezés lesz a kulcs. A Hat Agro-UNI Győr egyik legjobbja, Joslyn Tinkle nélkül játssza le az egyik fél két nyert meccséig tartó párharcot a PINKK 424 ellen. Az első felvonást ma 19 órakor rendezik Komlón, s bár tartalékos a győri gárda, nem eleve feladva a mérkőzést lép pályára.
Bencze Tamás vezetőedző elmondta: eddig két vereség a mérlegük a PINKK-kel szemben, most szeretnének javítani.

„A középszakaszban idegenben úgy lett nagyobb a különbség, hogy szinte minden mutatóban azonosan teljesítettünk, igaz, a legfontosabban, a kosárszerzésben alulmaradtunk, mert rossz százalékkal dobtunk.

Győrben végig kiegyenlített volt a küzdelem, a végén nyert az ellenfelünk. Most egy kicsit más lesz a helyzet, mert javítási lehetőség kevés van, minden meccs dupla jelentőséggel bír, de a felelősség az első meccsen inkább ellenfelünkön lesz. Ezt lehet kihasználni, ha sikerül kevés ponton tartani a hazaiakat, a leginkább Holt és Tomlinson elleni pozíciós játékot meg tudjuk állítani. Ehhez nekünk negyven percig koncentrálnunk kell" – fogalmazott a szakvezető.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BL - Továbbjutott a Chelsea és a Real

Sokat ért a Chelsea-nek a párizsban lőtt gól. A Dortmund kis híján behozta a Reallal szembeni… Tovább olvasom