Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Kosárlabda - Euroliga nélkül marad Sopron?

Egyelőre még nem dőlt el, hogy ha lehetőség lesz rá, indul-e az Euroligában a bajnoki döntőről lemaradó Uniqa-Euroleasing Sopron.
A címvédő most azért hajt, hogy a szerdán kezdődő bronzcsatát megnyerje a DVTK ellen.

Tizenhat évadon át szerepelt az Euroligában a soproni női csapat, amely idén nem lesz ott a magyar bajnoki döntőben. Török Zoltánt, az Uniqa-Euroleasing Sopron ügyvezetőjét arról kérdeztük, jelen helyzetben van-e remény arra, hogy a következő szezonban is a kontinens legerősebb sorozatában szerepeljen, s a legjobb európai csapatokat, a világ legjobb játékosait láthassa vendégül Sopron.

A soproni klub ügyvezetője azzal kezdte, először is szeretne elnézést kérni a csapatért szorítóktól azért, mert az együttesnek nem sikerült bejutni a döntőbe.

Az esetleges Euroliga-szereplésre vonatkozó konkrét kérdésre válaszolva a következőket mondta: „Bár egyszer játszottunk már úgy az Euroligában, hogy nem voltunk döntősök, de akkor három magyar csapat indulhatott. Jelen pillanatban azonban ez még egy nagyon elméleti jellegű kérdés, több okból is. Az Euroliga létszáma a következő évadtól csökken, tizenhat csapatos lesz a sorozat, kevés országnak adnak oda két helyet.

Magyarországról – talán – a bajnokság első két helyezettje indulhat, csapatunk pedig nem került a döntőbe. A következő szezontól majd két nyolcas csoportban küzdenek a csapatok, ami azt jelenti, hogy tizennégy mérkőzés lesz, ehhez pedig nagyon hosszú kispadra lenne szükség. Ez az egyik oka, amiért az Uniqa-Euroleasing Sopron esetében elméleti kérdés az Euroliga a következő évadra. A másik pedig az, hogy klubon belül nagyon alaposan végig kell gondolni, hogyan tovább és hogy érdemes-e egyszerre a nemzetközi porondon és hazai fronton is a lehető legmagasabb célokat a csapat elé tűzni. Az idei évadban ugyanis a PINKK és a PEAC azzal, hogy az átigazolási időszak végén két vagy három hónapra szerződtetett meghatározó játékosokat, alapvetően átírta az erőviszonyokat. Az Euroliga csoportköre előtt lesz előselejtező, és elvileg akár lehetne az előző tizenhat sorozatban eltöltött szezonunkra hivatkozva lobbizni a részvételért, de az előbb említett okok miatt még el kell dönteni, érdemes-e. Annál tovább ugyanis, mint ameddig a takarónk ér, ahogy eddig, ezentúl sem szeretnénk nyújtózkodni."

Mindenesetre a csapat szerdán 18.30 órától Miskolcon, a DVTK ellen megkezdi a bronzcsatát. Ami biztos, Kelly Farris nélkül. Mint azt Török Zoltán elmondta: a játékos ügynöke által, majd személyesen is kezdeményezte, hogy engedjék el. A soproni klubvezetés pedig gondolkodás nélkül hozzájárult a játékos távozásához.

Igor Polenek, a soproni csapat vezetőedzője elmondta: játékosait kisebb-nagyobb sérülések is hátráltatták a jobb teljesítményben, mindenki megpróbálta tudása legjavát adni, de a szerencse sem állt az oldalukra. Hozzátette: egy-egy sérülés kezelésére, gyógyítására hosszabb időre lenne szükség, azonban erre nincs lehetőség. Próbálnak előrenézni, s természetesen meg akarják szerezni a bronzérmet.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2 év után visszatért a medencébe Michael Phelps

Az úszózseni az arizónai Arena Grand Prix-n állt rajtkőre, ahol mindjárt egykori ellenfelével és… Tovább olvasom