Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Kosárdömping kint és bent

Megkezdődött Sopronban a Ligno Novum faipari kiállítás és vásár. Ennek egyik helyszíne a sportcentrum, és ez, ha kismértékben is, de felforgatta a helyi kosárlabdacsapatok életét.

 Ausztriában a Wels ellen

A péntek délutánig még Orsi néven emlegetett együttes tagjai – amint arról Török Zoltán ügyvezető-tulajdonos beszámolt –, bár már hatodik hete készülnek az évadra, még mindig nagyon kemény alapozó, atlétikai jellegű edzésmunkát végeznek. Ennek megfelelően a napi két foglalkozásuk közül csupán egyet tartanak teremben. Ennek helyszíne a héten a Gárdonyi-iskola tornaterme. A csapat szombaton Ausztriá-

ba utazik, ahol a Wels együttese ellen játszik felkészülési mérkőzést. A meccs azért nem hivatalos, mert a soproniak még mindig közösen készülnek a Zala Volán csapatával, és az ausztriai meccsen is közösen szerepel a két EB-re készülő válogatottjait nélkülöző egylet, amely vasárnap délelőtt pedig a Tigrisek fiataljaival találkozik. A társulathoz vasárnap csatlakozik a nyarat Koreában végigkosarazó orosz Okszana Zakaluzsnaja.
Egyelőre városi riválisához hasonló szisztémával edz a Röhnisch Foton Sopron jó két hete közösen készülő együttese. Válé Flórián lányai délelőttönként futóedzéseken vesznek részt a Lövérek emelkedőin és lejtőin. Pk a kiállítás idejére az egyetemre, a Krasznai-csarnokba tették át székhelyüket, ott edzenek délutánonként.

Streetball a parkolóban

Szombaton, egész napos programként utcai kosárlabda-fesztiválra kerül sor Sopronban, a Tesco hipermarket parkolójában. A Citroën Juventus Karaván elnevezésű rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik, nevezni 9.30-ig lehet a helyszínen. A nevezési díj 1000 forint/fő, azaz csapatonként 4000 forint.
A streetballra négyfős csapatok jelentkezését várják a szervezők. Az utcai kosárlabdázás hagyományos szabályainak megfelelően 3–3 játékos küzd egymás ellen, és 1–1 cserével lehet frissíteni. A versenyen indulhatnak 16, 18 és 20 év alatti fiúk és lányok, vegyes csapatok, valamint a 20 év fölöttiek a felnőtt kategóriában. Minden résztvevő Citroën-pólót kap ajándékba. Kiegészítő programként különböző dobóversenyek lesznek. A végső győztes 25 ezer, a második helyezettek 15, a harmadik helyen végzettek pedig 10 ezer forintos Tesco vásárlási utalványt kapnak a Citroën ajándékai mellett.
Aki részletesebben kíváncsi a rendezvényre, az interneten a www.citroenkosarutca.hu honlapon talál információkat.

A Krasznai-kupa programja

Péntektől vasárnapig rendezik a hagyományos Krasznai-kupát – stílszerűen a torna névadójáról elnevezett egyetemi sportcsarnokban. Ezúttal a férfiak versengenek a trófeáért, és sok-sok kiváló kosarast láthatnak a kilátogató szurkolók. A tornán a házigazda Soproni Ászok-SMAFC mellett részt vesz a bajnok Körmend, a válogatott kosarasait megtartó Falco, valamint a Sterbenz László edzette osztrák Oberwaltersdorf.
A program: pénteken 17 órakor Körmend–Falco, 19 órakor Soproni Ászok-SMAFC–Oberwaltersdorf.
Szombaton 17 órakor Falco–Oberwaltersdorf, 19-kor Soproni Ászok-SMAFC–Körmend.
Vasárnap 10 órakor Körmend– Oberwaltersdorf, 11.30-kor Soproni Ászok-SMAFC–Falco.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sampras: búcsú 50 millióval

A US Open ünnepélyes megnyitóján jelentette be visszavonulását Pete Sampras. A tenisz valaha élt… Tovább olvasom