Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Korsós: Győr sem kizárt

Korsós György, a Rapid Wien futballistája nyáron távozik a bécsi klubtól. Több ajánlata is van.

Korsós Györgynek, a Győri ETO FC egykori, a bécsi Rapid Wien jelenlegi labdarúgójának nyáron lejár a szerződése és nem is kívánja meghosszabbítani a kontraktust.

Érdeklődésünkre elmondta: több lehetősége is van, de országokat nem kívánt megnevezni. Annyit azért elárult: elsősorban továbbra is külföldön kívánja folytatni a pályafutását.

Az esetleges hazatérésével kapcsolatban hozzátette: mindezt nem lehet kizárni. Így azt sem, hogy esetleg anyaegyesületében, a Győri ETO-ban szerepel a jövőben.

„Lassan harmincéves leszek, ezért alaposan át kell gondolnom a döntést. Az őszi szezon jól sikerült nekem és  a csapatnak is, harcban voltunk az aranyéremért valamint a Bajnokok Ligájában is szerepeltünk. Remekül éreztem magam a klubnál és januárban a vezetők is jelezték: szeretnék meghosszabbítani a szerződésemet."

Télen aztán új edző került a fővárosi zöld-fehér egylet kispadjára. Nála tavasszal Korsós sokkal kevesebb játéklehetőséget kapott, mint ősszel. A futballista elmondása szerint a tréner rossz hatással volt a csapatra.
„Pedig örültem az érkezésének. Később azonban megbontotta a csapatszerkezetet, a tizenegy mérkőzésből mindössze kétszer tudott győzni a gárda és a játékosokkal sem tudott bánni."
Korsós György a Bajnokok ligájában Claudio Pizzaróval is megküzdött.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parádés DAC-siker élőben

Fennállása óta először szerepelt a győri Integrál-DAC élő televíziós mérkőzésen hétfőn. Tovább olvasom