Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Könnyed finn séta

Pályafutása tizedik győzelmét aratta Kimi Räikkönen – ezúttal már a Ferrari színeiben – a tegnapi Ausztrál Nagydíjon. Mindkét McLaren dobogós lett.

Könnyű délutáni séta az Albert Parkban – ekképp összegezheti saját szemszögéből Kimi Räikkönen a Forma–1 tegnapi melbourne-i nyitófutamát. A télen a McLarentől a Ferrarihoz – a hétszeres világbajnok Michael Schumacher helyére – szerződött finn klasszis egyszerű taktikát választott. A pole-ból indulva rögtön az elején elhúzott, s a mezőny gyakorlatilag csak a célban látta újra. A két mclarenes, Lewis Hamilton és Fernando Alonso kizárólag akkor tudta átvenni néhány körre a vezetést, amikor a Jégember kiment tankolni és kereket cserélni. A versenyen történtekből úgy tűnik, a maranellóiak körönként jó néhány tizedmásodperccel gyorsabbak a többieknél, de az nem derült ki, az istállón belül mi az erősorrend. Felipe Massa, aki a téli tesztek többségén és most pénteken is jobb volt csapattársánál, a szombati időmérőn sebességváltó-hiba miatt mindössze a 16. lett, a futam előtt pedig motort cseréltek autójában, s az utolsó helyről rajtolt – végül elcsípte a 6. helyet.

Szóval a Ferrari nagyon erős, és a csapatszellemmel sincs gond. Jean Todt csapatfőnök elmondta, a futam után nagy örömére ketten is felhívták: előbb Michael Schumacher – a telefont Räikkönennek is átadta –, majd Luca di Montezemolo Ferrari-elnök, aki úgy lelkendezett, mintha egy évtizede nem nyertek volna. Az új technikai igazgató, Luca Baldisserri az egyetlen problémának azt nevezte, hogy rögtön a rajt után gondok akadtak Kimi rádiójával.

A McLaren ugyancsak jól teljesített. Fernando Alonso – aki a második bokszlátogatás után tudta megelőzni csapattársát – második, Lewis Hamilton élete első futamán harmadik lett. (A mezőnyben rajta kívül csak Räikkönen, Mark Webber és Nico Rosberg mondhatja el magáról, hogy már debütálásán pontot, pontokat szerzett.) Ron Dennis csapatfőnök szerint ugyanakkor jobban is szerepelhettek volna, ha a rajt után a BMW-s Nick Heidfeld nem jön fel a második helyre, s tartja fel őket, de elismerte, van még javítanivalójuk.

A BMW-Sauber egyébként igazolta saját állítását, és a harmadik leggyorsabb volt az egész hétvégén. Heidfeld a negyedik helyre hozta be az autót, míg Robert Kubica a negyedik helyről esett ki, mert ötödik sebességben ragadt a váltója.

Az elégedett istállók listáját gyarapította a Rosberg révén két értékes pontot szerző Williams, valamint a Toyota, amelyben ülve Ralf Schumacher egy nyolcadik helyet produkált. A németnek egyébként a végén komoly üzemanyagnyomás-gondjai voltak, és épphogy elérte a kockás zászlót. A címvédő Renault ellenben végig szenvedett. Giancarlo Fisichella úgy érezte, mindent kihozott a kocsiból, amit lehetett, az újonc Heikki Kovalainen viszont elképesztő mennyiségű hibát vétett. Nem véletlenül nyilatkozta a végén, kevésre akar emlékezni, és sokat felejteni. Nem örült a williamses Alexander Wurz sem, akit David Coulthard (Red Bull) nemes egyszerűséggel letarolt egy jobbkanyarban, bár utóbb elnézést kért tőle.

Hancz Gábor

Az Ausztrál Nagydíj végeredménye:

1. Räikkönen (Ferrari) 1:25:28,770
2. Alonso (McLaren-Mercedes) +7,242
3. Hamilton (McLaren-Mercedes) +18,595
4. Heidfeld (BMW-Sauber) +38,763
5. Fisichella (Renault) +1:06,469
6. Massa (Ferrari) +1:06,805
7. Rosberg (Williams-Toyota) +1 kör
8. R. Schumacher (Toyota) +1 kör

Leggyorsabb kör:
Kimi Räikkönen 1:25,235 (41. kör)

Pilóták rangsora:
1. Räikkönen 10 pont
2. Alonso 8
3. Hamilton 6
4. Heidfeld 5
5. Fisichella 4
6. Massa 3
7. Rosberg 2
8. R. Schumacher 1

Konstruktőrök sorrendje:
1. McLaren-Mercedes 14
2. Ferrari 13
3. BMW-Sauber 5
4. Renault 4
5. Williams-Toyota 2
6. Toyota 1

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napi négy edzés pekingért

A héten Sopronban edzőtáboroznak a legjobb magyar BMX versenyzők. Nyikos Tivadar szövetségi kapitány nem kíméli a pekingi kvalifikációért nyeregbe pattanó versenyzőket. A nyolcfős keretből öten soproniak, Kotsis Klára, Mészáros Krisztián, Prájczer Péter, Radasics Vilmos és Rozsenich Gábor. Jelenleg Sopronban készül még Gencsapátiból Vincze Bálint. Tovább olvasom