Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Koltai: ´Mi rúgtuk a szép, a hollandok a szerencsés gólokat´

Koltai Tamás, a Győri ETO FC játékosa a tervek szerint kispados lett volna a válogatott Hollandia elleni mérkőzésén, de a gyomorpanaszai miatt nem szerepelhetett a cserék között sem.

A magyar válogatott 5–3-ra kapott ki Amszterdamban a hollandok elleni EB-selejtezőn.

Koltai Tamás, a Győri ETO FC játékosa a tervek szerint kispados lett volna a mérkőzésen, de a Rába-partiak válogatottja végül gyomorpanaszai miatt nem szerepelhetett a cserék között sem.

"Sajnos még most sem vagyok teljesen jól, valószínű, gyomorrontásom van, minden jel erre utal – mondta el érdeklődésünkre tegnap hazaérkezése után a győri futballista. – Sajnos nem tudtam vállalni a játékot, sőt, a második félidőt már nem is láttam élőben, mert bementem az öltözőbe, ahol lefeküdtem a gyúrópadra. Pedig nagyon jó lett volna pályára lépni, remélem, legközelebb megtehetem majd."

Koltai persze utólag megnézte a magyar nemzeti együttes hollandiai góljait.

"Felvételről épp nemrég láttam a második félidőt. Szerintem az egy pontot mindenképp megérdemeltük volna. Mi rúgtuk a szép, a hollandok a szerencsés találatokat. Sajnálom, hogy nem lett legalább döntetlen a meccs."

Ugyan javult a játékos állapota, ám még nem tudni, játszhat-e klubcsapata, a Győri ETO FC hétvégi debreceni bajnokiján.

"Infúziót kaptam és jelenleg itthon pihenek. Nem ehetek rendesen és még nem tudom, hogy mikor edzhetek. Természetesen szeretnék játszani Debrecenben, de csak később derül ki, hogy képes leszek-e rá" – tette hozzá a válogatott futballista.

A korábbi 11-szeres válogatott, jelenleg a Győri ETO FC vezetőedzője, Csertői Aurél az MTI megkeresésére a magyarok által mutatott bátor futballt és a támadójátékot emelte ki.

"Egységesen, jól védekeztünk, bátran fociztunk, az előrejátékunk pedig kimondottan tetszett – fogalmazott a 45 éves szakvezető. – A csapat védekezését ennél is hatékonyabbá kell tenni és akkor még eredményesebbek lehetünk.

Mindehhez megvannak a megfelelő játékosaink, szerintem jó csapatunk lesz."

Olvasóink írták

  • 5. pozdorja 2011. április 01. 10:19
    „Ja hogy a védekezésre értetted az öt gólt. :)
    Na hát ebből is látszik hogy jól védekeztek. Ha nem így lett volna tízet kaptunk volna.”
  • 4. pozdorja 2011. április 01. 10:18
    „ötöt most. négyet meg pesten.”
  • 3. zag 2011. március 31. 20:41
    „Ne már:egységesen,jól védekeztünk!Relli!5 gólt kaptunk!!!”
  • 2. RickCartman 2011. március 31. 20:25
    „-nyilatkozik egy pályára sem lépő cserejátékos...a takarítónénivel mikor készítenek már interjút? Kapásból megmondaná, hogy két vereség, 9 kapott góllal, az bizony 0 pont...minden más csak üres duma.”
  • 1. zoli78 2011. március 31. 18:34
    „Ez nagyon szép, csak sajnos ezt a sportot elsősorban pontokra játszák nem szépségre.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tapodi: ´A rosszakaróknak üzenem, korai az örömük!´

Nem jutott a legjobb négy közé a SEAT Lami-
Véd Győr női csapata. A vezetőedző és az elnök… Tovább olvasom