Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Koltai játéka bizonytalan az idényzárón

Labdarúgás - Koltai Tamás sérülése még nem jött teljesen rendbe. A győri játékos az utolsó bajnokiról és a válogatott mérkőzéséről is lemaradhat.
Talpsérülése miatt kihagyta a Győri ETO Újpest elleni mérkőzését Koltai Tamás. A középpályás már a Fehérvár és a Nyíregyháza elleni mérkőzéseken is sérülten futballozott és a legutóbbi bajnokin nem is tudta vállalni a játékot. Az állapota a héten sokat javult, ennek ellenére kérdéses a játéka a Siófok elleni utolsó őszi bajnokin.

„Jobban vagyok, mint a múlt héten, de még mindig érzek fájdalmat. Nem vagyok százszázalékos állapotban, így egyelőre nem tudom, pályára léphetek-e szombaton a Siófok ellen" – mondta a játékos, aki így nem csak az idényzáróról maradhat le.
Koltai Tamás ugyanis újra tagja Erwin Koeman bő válogatott keretének. A magyar csapat Belfastban az északírek ellen lép majd pályára barátságos mérkőzésen, a győri középpályás pedig tart tőle, hogy a mai keretszűkítés áldozata lehet.
„Félek, hogy a kapitány a sérülésem miatt nem tart rám igényt, és nem játszhatok újra a válogatottban. Örülnék neki, ha pozitívan csalódnhaték a döntésben."

A Győri ETO szombaton arra készül, hogy szépen búcsúzzon a balul sikerült őszi idénytől.
A három pont megszerzése a célunk, szépen akarjuk zárni az idényt. Szeretnénk közönségszórakoztató játékot bemutatni, de azt még nem tudom, hogy én is ott lehetek-e a pályán a társaim között vagy csak a lelátóról figyelhetem a mérkőzést."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Integrál-DAC: pontlevonás

Labdarúgás - Ahogy az várható volt, az MLSZ versenybizottsága 3–0-ás gólkülönbséggel a… Tovább olvasom