Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C Még több cikk.

Koltai is a keretben

Gera Zoltán és Hajnal Tamás sérülés miatt nem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban, amely szerdán Izraelt fogadja barátságos mérkőzésen.
Gera és Hajnal sérülése sem súlyos, de a labdarúgók klubjai azt kérték, hogy ha lehetséges, tekintsünk el meghívásuktól, mert a válogatottban való játékukkal veszélybe kerülne szereplésük a szezonrajton" – idézte a szövetség honlapja Egervári Sándorszakvezetőt, aki utólag Koltai Tamást, a Győri ETO középpályását hívta meg együttesébe.

Az ETO védője, Lipták Zoltánkorábban megkapta behívóját.

A szakember hozzátette, számára is fontos, hogy a kerettagok rendszeresen szerepeljenek klubcsapataikban, s miután a két játékos az edzéseken sérülten nem vehetne részt, úgy döntött, méltányolja a kéréseket, és a szerdai felkészülési mérkőzésen nem számít a játékukra.

A magyar válogatott szerdán 20.30 órakor a Puskás Ferenc Stadionban játssza utolsó felkészülési mérkőzését a világbajnoki selejtezősorozat szeptemberi megkezdése előtt. (mti)

Olvasóink írták

  • 1. BudaiKr 2012. augusztus 14. 19:43
    „gyerünk kotyesz itt a lehetöség megkell ragadni megvan a tehetséged bizonyitcs!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Payer Imre síremlékét felújítják

A Kisalföldben július közepén kétrészes írásban számoltunk be egy régi neves labdarúgó, Payer Imre… Tovább olvasom