Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Kokó a győri fürdőben és a Magvassy-csarnokban

Kovács „Kokó” István ma Győr vendége lesz. Az új fürdőben és a Magvassy-csarnokban találkozhatnak vele az érdeklődők.

Kokó még mindig népszerű a fellépések helyszínén.
Kovács „Kokó" István amatőr olimpiai, világ- és Európa-bajnok, profi világbajnok bunyós ma délután Győrbe érkezik, hogy több sportolótársával és közéleti személyiségekkel együtt felejthetetlen élményt szerezzen a város gyerkőceinek. Kokó ugyanis csatlakozott a Játszótér elnevezésű országjáró rendezvénysorozathoz, egyrészt azért, hogy megmozgasson több ezer gyereket, másrészt, hogy támogassa a régiók azon szervezeteit, amelyek fogyatékkal élőket segítenek.

A rendezvényről Kokó nyilatkozott a Kisalföldnek.

– Úgy tudom, hogy pénteken Hamburgba kellett volna utaznia, hogy supervisorként tevékenykedjen egykori csapattársai címmérkőzésén. Hogyhogy mégis Győrbe vezet az útja?

– Valóban úgy volt, hogy ott leszek Dariusz Michalczewski, a WBO veretlen félnehézsúlyú világbajnokának a meccsén, amikor is a „Tigris" huszonötödször teszi kockára világbajnoki címét. Igen megtisztelő volt a felkérés, de végül mégis itthon maradtam. Így viszont Dariusz bunyóját szombaton megnézem a tévében, az estém pedig a győri gyerekeké.

– Mi lesz a feladata a Játszótéren?

– Mindent elvállalok, szeptemberben Salgótarjánban még tombolát is árultam. Már nagyon kíváncsi vagyok a győri közönségre és remélem, hogy akárcsak a Játszótér előző helyszínén, úgy a Magvassy-sportcsarnokban is telt ház lesz. Persze szépen is néznénk ki, ha egy sportos város, mint Győr, nem mozdulna meg egy ilyen nem mindennapi eseményre, mint a Játszótér. Hiszen ne felejtsük el: Barabás Évivel, Kökény Beá- val, Nyilasi Tibivel, Balogh Bubuval, Szekeres Palival azért álltunk az esemény mellé, mert nemes célt szolgál, a fogyatékkal élőket segítjük minden rendezvényen.

– Milyen programok várják a gyerekeket öt órától?

– Erre csak azt tudom válaszolni, amit Barabás Évi, a Játszótér háziasszonya szokott mondani: „Gyere közénk, nagyon várunk, minden sportot kipróbálunk!"
A rendezvény előtt „Kokó" az új győri fürdő vendége lesz, 12 órától délután fél 4-ig csúszdázhatnak, fotózkodhatnak vele az érdeklődők.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sztárparádé a Magvassyban

Pénteken az ovi és a suli után elkezdődik az év legnagyobb győri kölyökbulija. A Magvassy Mihály… Tovább olvasom