Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Knezevic lefejelte Görbiczet - Az Audi ETO az enyhe ítélet indoklását kéri

˝Az EHF-nek írt levelünkben jeleztük azt is, hogy szerintünk milyen kockázatot rejt az eset˝ - mondta a győriek klubelnöke.

Az előzményekről itt olvashatnak >>

Enyhe büntetés? Két meccsről tiltották el a Görbicz Anitát lefejelő Knezsevicset >>

Az ETO szurkolók véleménye Knezevic fejelése ügyében >>
A Győri Audi ETO KC indoklást kér az Európai Kézilabda Szövetségtől (EHF), hogy a fegyelmi bizottság miért két Bajnokok Ligája-mérkőzésre tiltotta el a Görbicz Anitát szándékosan lefejelő podgoricai Milena Knezevicet.

Kelecsényi Ernő, a győriek klubelnöke az MTI-nek csütörtökön elmondta: levelet írtak az EHF főtitkárának, Michael Wiederernek, amelyben kérik, a szervezet indokolja meg, mi alapján döntött a kétmeccses eltiltásról.

"A levelünkben jeleztük azt is, hogy szerintünk milyen kockázatot rejt az eset" - tette hozzá Kelecsényi.

A március 9-i találkozón a montenegróiak utolsó támadásánál, 26-26-nál Knezevic a győri irányító felé fordult, és az arcába fejelt. Görbicz egyből elterült a padlón, a montenegrói játékos pedig kevéssel később dőlt el, ő is az arcát fogta. A bírók nem vették észre, mi történt, így a lefejelés tényét a meccs jegyzőkönyvében sem rögzítették.

A Győr másnap jelezte az esetet az európai szövetségnél, az EHF pedig március 13-án kétmeccses eltiltással büntette Knezevicet, aki így a májusi, budapesti négyes döntő második napján, a helyosztón már pályára léphet. A montenegrói játékos - még a döntés előtt - nyílt levélben kért elnézést tettéért.

A Buducsnoszt saját hatáskörben felére csökkentette Knezevic fizetését, a bér másik részét jótékonysági célokra fordítja.

Az EHF-ítélet miatt több európai szakember és játékos szót emelt, mert túl enyhének tartják.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Audi ETO: öt távozó, három érkező - Bulatovic magánéleti okok miatt megy

Két új balkezes átlövő, a német Susann Müller és a fiatal Planéta Szimonetta, továbbá egy beálló, a horvát Vesna Milanovic-Vitre érkezik. Tovább olvasom