Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Klinsmann helyett Löw

Nem hosszabbította meg a szerződését Jürgen Klinsmann, a világbajnoki bronzérmes német válogatott szövetségi kapitánya.

Az utódja eddigi segítője, Joachim Löw lett, aki meg akarja nyerni a következő EB-t.
Gerhard Mayer-Vorfelder, a német szövetség (DFB) elnöke szerdára virradóra erősítette meg a Jürgen Klinsmann távozásával kapcsolatos értesülést.
 „Sajnálom a döntését, de el kell fogadnunk" – mondta a DFB elnöke. 
 Klinsmann szerződése a vasárnap befejeződött világbajnokság végén járt le.

Később a szövetségi kapitány eddigi helyettesét, Joachim Löwöt nevezték ki a német válogatott új szövetségi kapitányává.
A 46 éves szakember 2004 júliusa óta a szerződésének lejártával távozó Jürgen Klinsmann segítőjeként dolgozott a nemzeti csapatnál, és megbízatása a 2008-as osztrák–svájci közös rendezésű Európa-bajnokság végéig szól.

„Teljesen egyértelműek a céljaink. A stábommal, Oliver Bierhoff menedzserrel, Andreas Köpke kapusedzővel és a szövetség elnökségével együtt meg akarjuk nyerni a következő EB-t" – jelentette be Joachim Löw a frankfurti sajtótájékoztatón.

 A leköszönő Klinsmann fáradtan nyilatkozott:
„Teljesen kiégtem, legalább féléves vakációra megyek. Nagyon szeretném már viszontlátni a családomat. Ami Jogit illeti, örülök, hogy elvállalta a feladatot. Sosem asszisztensként tekintettem rá, inkább olyan partnerként, aki tudatában van a felelősségének."
mögötte az utódja: Jürgen Klinsmann és Joachim Löw.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hivatalosan is Pajkos az edző

Kedden hároméves szerződést kötött a Győri ETO FC vezetése Pajkos Jánossal. A korábban a Debrecennel Magyar Kupát nyert szakvezető legutóbb Diósgyőrben dolgozott, ahol előbb megköszönték neki a munkát, majd a múlt héten visszahívták a kispadra. A szakember azonban visszautasította az ajánlatot, mert úgy vélte az idő rövid, ráadásul a játékosállomány és a szakmai stáb kialakításába sem tudott volna részt venni. Tovább olvasom