Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 5°C Még több cikk.

Kizárhatják a politikusokat a Magyar Olimpiai Bizottságból

A napok múlásával egyre erősebb a gyanú, hogy azoknak lesz igazuk, akik úgy vélik, laza matiné helyett nagy műsor várható a Magyar Olimpiai Bizottság december 17-i közgyűlésén.
A napok múlásával egyre erősebb a gyanú, hogy azoknak lesz igazuk, akik úgy vélik, laza matiné helyett nagy műsor várható a Magyar Olimpiai Bizottság december 17-i közgyűlésén. Többekben ellenérzéseket váltott ki például az elnökség nemrégiben hozott döntése, amelylyel az Aján Tamás lemondatásával megüresedett, s a jövőben társadalmi munkában betöltendő főtitkári posztra pályázók közül diszkriminálja azokat, akik valamely hazai sportági szövetségben jelenleg elnökként, illetve főtitkárként dolgoznak. Éppen ezért a legkevésbé sem zárható ki, hogy a tanácskozáson kísérlet történik az elnökségi verdikt megváltoztatására.

De ez még nem minden: hogy mást ne mondjunk, a legfrissebb hír szerint Farkas Zoltán MOB-tag, a szervezet szakmai bizottságának elnökhelyettese, Tiszaújváros polgármestere, a városi vízisport-egyesület elnöke, a kajak-kenu szövetség alelnöke, sportági mesteredző két tartalmi kérdésben is módosítaná az alapszabályt.

- Feltéve, hogy egyáltalán lehetőséget kapok rá - mondja. - December 3-án ugyanis alaposan meglepődtem, amikor kinyitottam a postámat, és azt láttam, hogy az elnökség már el is küldte részemre a közgyűlésre érkezett módosító indítványok listáját. Vagyis a benyújtás határidejének utolsó napján... Magam két nappal korábban vetettem papírra az elképzeléseimet, s bízom benne, hogy a testület a szabályoknak megfelelően figyelembe veszi azokat.

Farkas egyik javaslata: a főtitkárra vonatkozó, általa álságosnak nevezett határozatot oly módon változtassák meg, hogy az inkriminált sportági vezető tisztségviselők a MOB elnöki, valamint alelnöki pozícióit se tölthessék be. "Ha már ki akarjuk zárni őket a vezető beosztásból, miért korlátozzuk ezt a főtitkárságra? Logikátlan és elvtelen ötlet" - kérdezi és magyarázza.

A másik, valószínűleg az előzőnél is nagyobb vihart kavaró fölvetése a politikusok MOB-beli szerepvállalásával kapcsolatos. Farkas azt szeretné elérni, hogy az alapszabály ide vonatkozó passzusát egészítsék ki azzal: a MOB elnökségének nem lehetnek tagjai politikai pártok vezető tisztségviselői, azaz elnökei, alelnökei, illetve az ezekhez a funkciókhoz hasonló posztot betöltő személyek. A jelenlegi vezérkarból a javaslat Schmitt Pál elnököt, a Fidesz alelnökét érintené. (Gémesi György MOB-alelnök a közelmúltban lemondott az MDF elnökhelyettesi tisztségéről.)

- Amikor annak idején MOB-tag lettem, hatalmas megtiszteltetésnek tekintettem a lehetőséget - teszi hozzá. - Ma már keverednek bennem az érzések, mert a politika oly mértékben hatja át a bizottság munkáját, hogy az az érdemi munka rovására megy.

Farkas Zoltán a módosító indítványokat tartalmazó levelét - biztos, ami biztos - az összes MOB-tag címére is elpostázta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvált a Real Madrid Vanderlei Luxemburgótól

Ahogy az várható volt, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetősége megvált Vanderlei Luxemburgótól,… Tovább olvasom