Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Kiütéses győzelem: Győri ETO-ZTE - 5-1 - galéria

A százszázalékos Győri ETO FC simán, 5-1-re győzte le a nyeretlenül sereghajtó Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.


A Győri ETO FC simán, 5-1-re győzte le a nyeretlenül sereghajtó Zalaegerszeget pénteken. Új klubrekordot állítottak fel.

Csertői Aurél: - Végig uraltuk a mérkőzést, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, s tetszetős futballal örvendeztettük meg a közönséget. Ehhez azért kellett az ellenfél is, mellyel szemben most volt ekkora különbség. Tudatosan kezdtünk nagy lendülettel, bár azt nem tudtam, ebben a hőségben mennyi ideig bírjuk. Szerencsére végig mindenki tette a saját dolgát ez jól sült el. Az egygólos győzelmekért is három pont jár, de így még jobb a szánk íze.

Csank János: – Gratulálok az ETO-nak, nemcsak a mostani sikerért, hanem a bajnokságban eddig nyújtott teljesítményéért is. Jó hangulatú meccs volt, kintről jó lehetett nézni, ha valaki nem zalai szimpatizáns. Nagy nyomás nehezedett ránk az első félidőben, s szerencsétlen pillanatban jött a második gól, amit nem írnék igazán a kapus számlájára.  Tisztes vereségből csináltunk egy ötöst. Ez egy gyenge ZTE volt, az eredmény valós.

A győriek ezzel a sikerrel új klubrekordot állítottak fel: az előző idényt is beleszámítva sorozatban nyolcadik győzelmüket könyvelhették el.

93. perc:

Vége a mérkőzésnek!
SZÉP VOLT FIÚK!

91. perc:

Balázs kapott sárga lapot, így megkapta a mérkőzésen a másodikat is, mehet zuhanyozni.
 
90. perc:

Három perc hosszabbítás következik...

85. perc:

Dudás lőtt szélről kapura, Jahic védett.

Győri ETO-ZTE - 5-1. Fotók: Bertleff András

84. perc:

Ji-Paraná helyére Tokody állt be.
 
82. perc:

Babic lőtt távolról, Jahic fogta a lövést.
 
78. perc:

Dudás lőtt a jobb felső mellé nem sokkal.
 
77. perc:

Ahjupera lépett ki egy labdával, majd a kivetődő Jahic fölött a kapuba emelt. 5-1
 
75. perc:

Kettős csere csapatunkban, Aleksidze és Dinjar helyére Ahjupera és Dudás álltak be.

74. perc:

Völgyi kapott Aleksidzétől egy labdát, amibel először kicselezte Bogunovicot, majd Jahic mellett a kapuba tekert. 4-1

73. perc:

Balázs kapott sárga lapot.
 
70. perc:

Delic állt be Kovács helyére.


67. perc:

Babic tolta meg a labdát magának, majd 17 méterről a tizenhatos bal felső sarkától hatalmas gólt akasztott a ZTE kapujába. 3-1

66. perc:

Szalait váltotta Horváth a vendégeknél.
 
65. perc:

Trajkovic lőtt 19 méterről nem sokkal a bal felső mellé.
 
64. perc:

Dinjar léphetett ki Djordjevic passzával a védők közül, de nagy helyzetben Jahicba lőtt.

63. perc:

Trajkovic készített le lövésre egy labdát Pilibaitisnak, de mellé lőtt középpályásunk.
 
61. perc:

Aleksidze került helyzetbe az ötös sarkánál, de lövésébe Bogunovic belevetődött.

58. perc:

Ji-Paraná lövése vágódott szögletre.

53. perc:

Koltai kapott jó labdát, amivel a betört a tizenhatosra, de lővése Jahicról szögletre pattant.

48. perc:

Szépített a ZTE! Kamberer lőtte fel a labdát, amit Tököli vett le a tizenhatoson belül, majd a kimozduló Stevanovic mellett a kapuba lőtt.
2-1

46. perc:

A szünetben cseréltek a vendégek, Bujor helyett balázs állt be.

45. perc:

Vége az első játékrésznek...

44. perc:

Babic adott be jobbról, Koltai elől Kovács mentett nagyot.

41. perc:

Pilibaitis lőtt távolról fölé...
 
34. perc:

Koltai adott be a jobb oldalról, a labda átszállt a hosszú oldalra, ahol Aleksidze érkezett és éles szögpól kapásból a kapuba lőtt. 2-0

30. perc:

Tököli kapott sárga lapot visszarántásért.

28. perc:

Nagy fölényben játszik csapatunk, akár több góllal is vezethetnénk, a vendégek viszont alig-alig lőnek kapura...

25. perc:

Vízszünet...
 

23. perc:

Dinjar adott be a bal oldalról, a labda Trajkovicsnak magas lett, Djordjevicnek pedig hosszú..
 
18. perc:

Babic beadását Aleksidze lőtte kapásból a kapu mellé.

17. perc:

Egy szöletet követően Djordjevic rosszul találta el a labdát, ami Völgyi elé került, ő pedig kapásból szépen a kapu jobb oldalába lőtt. 1-0

12. perc:

Koltai szerzett labdát, majd egy védőt elfektetve egyedül vezethette rá Jahicsra a labdát, de nagy helyzetben a kapusba passzolta a labdát.
 

2. perc:

Babic adott be az alapvonal mellől, de a labdát Jahic kipaskolta, amit aztán Aleksidze estében már nem tudott kapura lőni.

1. perc:

A vendég Zalaegerszeg indította útjára a labdát, aki tiszta kékben szerepelnek, a mieink talpig fehérben játszanak...
 

Tudósítás forrása: eto.hu

Előzmények:

A hetedikért a sereghajtó ellen

Hat meccs, hat győzelem, hibátlan mérleg – ez jellemzi a Győri ETO FC csapatát eddig a jelenlegi bajnokságban.

Péntek este a táblázat utolsó helyén álló Zalaegerszegi TE látogat Győrbe, így sokan azt gondolhatják, könnyedén meglehet az ETO idei hetedik sikere is. Több mint valószínű azonban, hogy az újabb három pontért nagyon meg kell majd dolgozni a zöld-fehéreknek.

Győri ETO FC–ZTE FC
OTP Bank Liga, Győr, 18 ó. V.: Bognár (Tóth V., Lémon).

ETO: Sztevanovic – Babic, Fehér, Djordjevic, Völgyi – Pilibaitis – Trajkovic, Ji-Paraná – Koltai, Aleksidze, Dinjar. Vezetőedző: Csertői Aurél.

ZTE: Jahic – Kocsárdi, Bogunovic, Kovács Gergő, Turcsik – Kamber, Szalai, Horváth A., Balázs – Meye, Tököli.
„A Zete jobb csapat annál, mint amit a jelenlegi helyezése mutat – mondja Csertői Aurél, a Győri ETO FC vezetőedzője. – A zalaiak tavaly jól szerepeltek a bajnokságban és azóta a játékoskeretükben nem történtek jelentős változások. Legutóbb a Vasas ellen irreális talajon közel álltak az első győzelmükhöz, végül döntetlenre végződött a mérkőzés. Biztos vagyok benne, hogy a ZTE ellen is a maximumot kell nyújtanunk ahhoz, hogy itthon tartsuk a három pontot. A csapatunk tele van hittel, önbizalommal, akarattal, ezért bízom benne, hogy pénteken este is elérjük a célunkat: megszerezzük a hetedik győzelmünket az idei bajnokságban és ezzel folytatjuk a jó sorozatunkat."

Az ETO-nál a korábbi sérültek közül Dudás Ádám már teljes intenzitással edz és valószínű, a kispadon kap majd helyet. Simon András még nincs bevethető állapotban és a múlt héten betegséggel bajlódott Kiss Máté mai szereplése is kérdéses.

A 107 éves ETO történetében rekordot állíthat fel ma a csapat az eto.hu szerint, ugyanis az elmúlt bajnokság utolsó fordulójában aratott győzelemmel együtt zsinórban hétszer nyert, a mai lehetne a nyolcadik. Erre nem volt példa az első osztályban a klub történetében.
Érdekesség, hogy az ETO-nál a nagy hőség miatt tegnap elmaradt a délutáni edzés. A szakmai stáb úgy ítélte meg, hogy a pihenés ezúttal jobban szolgálja a játékosok felkészülését.

Ma is nagy meleg várható, ezért az ETO a Pannon-Víz közreműködésével a keleti lelátónál ivóvizet oszt a szurkolóknak.

A Hungarian Baja terepraliverseny miatt megváltozik a parkolási rend az ETO Parknál. A stadion parkolójának nagy része a rendezvény miatt ma zárva tart. Tekintettel a kialakult helyzetre, akik érvényes jeggyel vagy bérlettel rendelkeznek, azok ezúttal a Magvassy-sportcsarnok felől is be tudnak lépni a stadionba, ugyanakkor azon az oldalon jegyárusítás nem lesz.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. Tudós-1 2011. augusztus 29. 10:41
    „Ez már döfi!
    De!
    Mit keres a kezdőben egy Koltai, aki már sokadjára - több mérkőzésen is - bizonyította, hogy nem NB.I.-es labdarúgó. Ugyanis aki a kapusra vezetett labdát nem tudja gólra váltani, annak nincs semmi keresnivalója az NB.I.-ben!!!
    Az meg már röhej a köbön, hogy ez a játékos vállogatott kerettag!!!!”
  • 25. Contar 2011. augusztus 28. 13:12
    „Még csak annyi: Babic nem 17 m-ről rúgta a gólját, volt az 20 is!”
  • 24. alacska 2011. augusztus 27. 07:05
    „Szép volt fiuk ! Nem akarok ünneprontő lenni én azért Aleksidze helyett Ahjupera-t kezdetném !”
  • 23. izsó 2011. augusztus 27. 06:38
    „Már várható volt,hogy valaki belefog szaladni egy nagy verésbe. Így tovább! Hajrá Győri ETO!!!!!!!”
  • 22. zoltee 2011. augusztus 27. 00:18
    „Gratulálok a Győrnek, lehet, még korai, de talán megvan az idei bajnokcsapat! Továbbra is HAJRÁ ZETE, megmutatjuk majd, hogy innen szép felállni, van még tartás a magyar fociban! Csank Jánosnak üzenem: KITARTÁS, és maradjon a csapat mellett, Ő az, aki itt rendet tud tenni!”
  • 21. gutembergtéri 2011. augusztus 26. 23:17
    „Van csapatunk... a bp-i "szakértő" kétkedők befoghatják, ma nem csak egy góllal nyertünk. Hajrá ETO!”
  • 20. mstummer 2011. augusztus 26. 23:15
    „Szép volt fiúk!

    A győri sportszeretőknek meg egy nagy lecseszést küldenék. Mi kell még hogy kijöjjenek a meccsekre? Van egy jó csapat,van egy jó stadion...
    A legutóbbi ilyen 7-es győzelmi széria alkalmával ilyenkor már 10-14 ezren szurkoltak a csapatnak.”
  • 19. misi-75 2011. augusztus 26. 22:12
    „Szép volt Fiuk ! Hajrá ETO !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 18. balee 2011. augusztus 26. 22:12
    „Mozart!

    Utálok ilyet írni, ha az ETO-ról van szó, de ti akkor inkább még maradjatok otthon egy ideig. :)

    Ma gálaelőadás volt, bánhatja, aki nem tudott kimenni. A fradi ellen azért illene 10000 körüli nézőszámot összehozni...”
  • 17. mozart 2011. augusztus 26. 21:33
    „Ha az ellenség esetleg meg akarja verni az ETO-t, akkor szóljon nekünk! Eddig ha kint voltunk a meccsükön, akkor mindkét alkalommal kikaptak. Már félünk kimenni :-)))))))”
  • 16. Amorphis 2011. augusztus 26. 21:25
    „Qurva jó volt kint a meccsen!
    Szép volt FIÚK!!!”
  • 15. háté 2011. augusztus 26. 21:24
    „Hajrá ETO! - Hajrá Győr!

    Megint jó volt fiuk”
  • 14. peti48 2011. augusztus 26. 21:15
    „Szép volt fiúk, remélem Kaposváron is hasonló eredmény fog születni! :D”
  • 13. Vas21 2011. augusztus 26. 21:06
    „Szép volt fiúk . Csak igy tovább . HAJRÁ ETO”
  • 12. gasthaus 2011. augusztus 26. 20:58
    „HAJRÁ ETOOOOOOOOOOOO:).):):):):):):)NAGYON JÓ MECCS VOLT.5 HAZAI GÓL SOK HELYZET !REMEK MECCS!FANTASZTIKUS MECCSHANGULAT SOK NÉZŐVEL SZÉP VOLT FIUK .HAJRÁ ETO”
  • 11. Contar 2011. augusztus 26. 20:56
    „Én a Sport M -en követtem az eseményeket! Hullámzott a kedélyem rendesen! A sok kihagyott helyzet miatt mérgelődtem az első félidőben! A második félidőben pedig a Zete szépítő gólja után, azt mondtam, ha meg is nyeri a meccset az ETO, Tőlem mindenképpen büntetést kapna a csapat, mert nem képességei szerint játszik! Aztán a mecs végére engedékenyebb lettem, de remélem Csertőitől megkapják a játékosok az eligazítást a lazaságért!”
  • 10. wewelsburg 2011. augusztus 26. 19:42
    „bet365.ön már 5-1 nél tertunk...remek a frissítés,ahhoz képest,hogy online”
  • 9. Ibrox 2011. augusztus 26. 18:54
    „Figyelem :T-Gyuszi online ! Jó link ,élvezhető közvetítés (valami balkáni nyelven)”
  • 8. Dexter 2011. augusztus 26. 18:01
    „Ugyanakkor a ´82-es bajnokcsapat 21-7-6-os mérleggel zárt, a ´83-as 19-6-5-ös mérleggel.”
  • 7. Dexter 2011. augusztus 26. 17:56
    „Az a meccs 2-6 volt, és az már a ´83-´84-es bajnokságban! Nem az "aranykorszakban".”
26 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tereprali Vk - A címvédő is rajthoz áll Győrben

Pénteken délután hat órától a prológgal rajtol Győrben a MetalCom HunGarian Baja, az első magyar… Tovább olvasom