Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2014. 10. 31. péntek - Farkas

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Sport - labdarúgás, kézilabda, kosárlabda > Kitüntetéssel elismert kitartás

Kitüntetéssel elismert kitartás

Egy község, egy sportember címmel a Kisalföld egy hosszú sorozatot indított. Ebben Győr-Moson-Sopron megye 184 községéből olyan egyéniségeket mutatunk be, akik sokat tettek vagy tesznek a településük sportjáért. (40.)

Kocsis Imre - 2012.09.14. 08:38
Megosztás: Facebook Twitter E-mail
Németh Tivadar (49) Várbalogon kezdett focizni, később a Mosoni Vasas, majd a Motim TE csapatai- ban szerepelt, 1984-től pedig ismét a Várbalog játékosa. A legutóbbi bajnoki fordulóban az utolsó percekben állt be és gólt is szerzett. Több mint 25 éve a csapat szertárosa, pályagondnoka, 1995-ben megválasztották az egyesület elnökének is.

Németh Tivadar
Németh Tivadar

– Ez alatt az idő alatt voltak kisebb-nagyobb sikereink, de a legnagyobb dolognak azt tartom, hogy ez a kis közösség még egyáltalán létezik – mondja Németh Tivadar. – Rendkívül nagy sikernek tartom a négy évvel ezelőtti menetelésünket a Magyar Kupában, amikor hat magasabb osztályban szereplő csapaton túljutva az országos főtáblára kerültünk és még ott is kiütöttük az akkor harmadosztályú Vépet.
A sikerek mellett a gondok is egyre inkább előjöttek, de Németh Tivadar éppen azon sportvezetők közé tartozik, aki a cél érdekében soha nem adja fel.

– A megyei harmadosztályban több alkalommal végeztünk a dobogón, a két évvel ezelőtti bajnokságban pedig több mint száz gólt rúgva lettünk toronymagasan bajnokok. Sajnos a megyei másodosztályban már nem tudtunk megragadni, mert el kell ismerni, hogy oda már igazolnunk kellett volna, de nekünk erre a szegényes költségvetésünk miatt nem volt lehetőségünk. A legtöbb csapatban ott már fizetett játékosok vannak, nálunk ez elképzelhetetlen. Várbalogon a játékosok fizetnek azért, hogy egyáltalán játszani tudjanak. Tavaly a TAO-s pályázaton nyertünk mintegy hárommillió forintot, melynek csak egy részét tudtuk felhasználni az önrész hiánya miatt. Idén is nyertünk kétmilliót, kértem az önkormányzatot, hogy az önrészben segítsen, de az augusztus végi testületi ülésen leszavazták ezt, sőt, közölték, hogy az év hátralevő részében a rezsin kívül egy fillért nem utalnak a sportkörnek. Ebben a bizonytalanságban vágtunk neki ennek az évnek, de az elmúlt közel húsz évben már sok mindent megoldottunk, ezt is meg fogjuk. Nagyon sokat segített a pályázat elkészítésében két játékosunk, Madarász Tibor és Németh Krisztián. Szerencsére az évek során nagyon sok barátot, lelkes támogatót ismertem meg, ők most is biztatnak, hogy ne adjam fel, segíteni fognak. Ebben az elmúlt harmincöt évben rengeteg szépet és jót kaptam ettől a csodálatos játéktól, köszönet érte mindenekelőtt a családomnak, feleségemnek, akik mindenben segítettek, mellettem voltak. Rengeteg igazi barátot szereztem a focin keresztül, nincs is annál jobb érzés, amikor egy mérkőzés után, független az eredménytől, leül a két csapat és barátságban elbeszélgetünk. Szerintem ezen a szinten erről kellene szólnia a labdarúgásnak – fogalmazott a várbalogi mindenes.
A Várbalogon és a Mosonmagyaróvár környéki labdarúgásért végzett elkötelezett munkájának elismeréséül Németh Tivadar 2009-ben megkapta a „megye labdarúgásáért" kitüntetést.

Odor Ernő, Várbalog alpolgármestere: – Régóta ismerem Németh Tivadart, aki valóban szívügyének tekinti a község sporttevékenységének előbbre vitelét. Bár legutóbb valóban leszavazta a képviselő-testület a sportkör további támogatását, remélem, a jövő évi költségvetés összeállításakor egy konkrétabb, határozottabb előkészítés után a sport számára kedvező döntést hoz majd a testület többi tagja is.

Megosztás: Facebook Twitter E-mail

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

Cikkajánló

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...