Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Kitűnően kezdett a Ferencváros az UEFA-kupában

Nagyszerűen kezdte meg szereplését az UEFA-kupában a Ferencváros, mert a Máltán, a Birkirkara otthonában lejátszott mérkőzésen 5-0-ás győzelmet aratott! A La Vallettában megrendezett összecsapáson így gyakorlatilag már eldőlt a továbbjutás.
A zöld-fehérek találatait Rósa Dénes (2), Gera Zoltán és Aleksandar Jovic (2) szerezték.

A máltaiak egy távoli lövéssel veszélyeztettek a találkozó elején, ám a mieink gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést. Több helyzetet is kidolgoztak, de a máltaiak nehezen adták meg magukat. Aztán az első félóra végén Rósa szerzett vezetést, a Ferencvárosban harmadik gólját szerző támadó Sasu átadását értékesítette: a román csatár Gera labdája után játszott Rósához, aki egy lövőcsel után, 12 méterről a kapus fölött a hálóba emelt (0-1).

Az első játékrész végén növelhette volna előnyét a vendégcsapat, ám Rósa átadását Zováth és Gera is elvétette. Fordulás után sem vett vissza előnye tudatában a Fradi a tempóból, sőt!

A második félidő elején a csereként beálló Jovic egy remek fejessel növelte kétgólosra az előnyt: Leandro 40 méteres keresztlabdával indította a jobb szélen felfutó Rósát, aki az alapvonaltól egyből középre ívelt és Jovic közelről a jobb sarokba bólintott (0-2).

Négy perccel később duplázott a szerb támadó: a 61. percben Gera remek egyéni alakítását követően Jovic a hálóba helyezett (0-3).

Ezzel még nem volt vége! Szűk negyedórával később Gera szinte a teljes máltai védelmet „megbolondította": hosszú cselsorozat után talált be (0-4).

A végeredményt az utolsó percben Rósa állította be: a Ferencvárosban negyedik találatát szerző játékos Dragóner fejese után bombázott a kapuba (0-5).

A lefújás után a csapat megköszönte a szurkolóknak a bíztatást. Drukkereink elénekelték a Himnuszt, majd a ferencvárosi tábor előtt folytatódott a közös ünneplés. A sima győzelemmel gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás, a visszavágót két hét múlva rendezik az üllői úton.

Labdarúgó UEFA Kupa-selejtező, első mérkőzés:
Birkirkara-Ferencváros 0-5 (0-1)
Ta'Qali, Nemzeti-stadion 3000 néző
Gólszerzők: Rósa D. (30. és 90. perc), Jovic (56. és 61. perc), Gera (73. perc)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Southampton szerződést kötött a 2000-es gólkirállyal

Az angol labdarúgó-bajnokságban legutóbb 8., és F.A. Kupa-döntős Southampton kötött szerződést a… Tovább olvasom