Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Kink már letette a névjegyét

Tarmo Kink, a Győri ETO FC korábbi házi gólkirálya megszerezte első találatait új csapata, a Middlesbrough színeiben.
Tarmo Kink július 27-én igazolt a Győri ETO FC-ből az angol Middlesbrough együtteséhez. Akkor könnyek között búcsúzott a zöld-fehér szurkolóktól, de már jókedvűen nyilatkozott a Kisalföldnek.

„Nagyon jól érzem magam, persze kicsit más itt az élet, így idő kell, mire mindenhez teljesen hozzászokom. A bajnokság fizikailag sokkal erősebb, jóval nagyobb a mérkőzések irama, sokkal több a párharc, mint az NB I-ben. Technikailag viszont a magyar bajnokság megállja a helyét, a Championshipben főként a küzdelem dominál. Az edzésmunka a sok mérkőzés miatt viszont más jellegű, mint amit Magyarországon megszoktam."

Tarmo Kink (balra) kapura tör a Middlesbrough mezében.
Tarmo Kink (balra) kapura tör a Middlesbrough mezében.


Az észt válogatott játékos eddig hat bajnokin lépett pályára és a Burnley ellen első duplájának örülhetett. Teljesítményének értékét növeli, hogy csereként, mindössze negyedórát a pályán töltve tudott kétszer is eredményes lenni. Második gólját a hosszabbításban, egy huszonöt méteres szabadrúgásból szerezte és ez a bombagól három pontot ért csapatának.

„Nagyon örültem, hogy megszereztem az első góljaimat, amelyek ráadásul a legjobbkor érkeztek. Egy elég rossz szériát sikerült megtörnünk azzal, hogy újra győzni tudtunk. Úgy érzem, a menedzser számít rám, jó kapcsolatban vagyunk, szóval nincs semmilyen problémám."

A gólerős támadó a győri szurkolók egyik kedvence volt, és jó úton jár, hogy a Riverside Stadionban is hasonló népszerűségnek örvendjen.

„A szurkolók nagyon jó hangulatot teremtenek a mérkőzéseinken. Úgy érzem, kezdenek elfogadni, de messze vagyok attól, hogy én legyek a legnépszerűbb játékos a csapatban. Ahhoz még sokkal több gólt kell lőnöm és folyamatosan jól kell játszanom" – fogalmazott szerényen Kink, akinek szabadideje eddig főként otthonkereséssel telt.

„Már kiválasztottam az új lakásom, amelybe holnap költözöm. Egyelőre még egyedül, de nem sokáig, hiszen a barátnőm októberben csatlakozik hozzám. Már felfedeztem a várost is, úgy látom, csendes környéken lakunk majd, de a központban azért van élet. Persze ha nagyobb nyüzsgésre vágyunk, akkor Newcastle-be utazunk. Közel van Middles- brough-hoz, és az már egy igazán nagy város" – mondta a körülményekről Tarmo Kink, aki hozzátette, bár eligazolt Győrből, nyomon követi az ETO eredményeit is.

Olvasóink írták

  • 1. Jethro_Tull 2010. szeptember 23. 17:34
    „Sajnálom, hogy elment. Azt hiszem Ceolin is előbb-utóbb szintén távozni fog.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Audi ETO: kialakult a BL-program

Kézilabda - Eldőlt az Audi-ETO további három Bajnokok Ligája-mérkőzésének az időpontja. Tovább olvasom