Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Kimi Räikkönen saját Forma-3-as csapatot alakítana

Kimi Räikkönennek csapatfőnöki ambíciói vannak, a finn saját Forma-3-as együttest akar magának.
Az Autosport című magazin értesülése szerint Kimi Räikkönen a 2005-ös idényben nem csak Forma-1-es sofőrként, hanem "csapatfőnökként" is tevékenykedik majd, saját alakulat indítását tervezi a Forma-3-as sorozatban. A projektet természetesen nem kizárólag saját erőből kívánja végigcsinálni, barátja és menedzsere, Steve Robertson lesz a segítségére.

A lap szerint az már biztos, hogy a Räikkönen/Robertson-Racing megalakul, csak a kategória képezi találgatás tárgyát. Az ugyanis csak tipp, hogy a Forma-3 lesz a befutó, a brit és az európai (Euroseries) bajnokság szerepel a jelöltek között. Az autókba valószínűsíthetően Mercedes-motorok kerülnek majd, hiszen Räikkönen a McLaren versenyzője.

"Kimi imádja a versenyzést" - idézte az Autosport Robertsont. "Mindig is akart egy saját csapatot, a múltban sokat beszélgettünk arról, hogy közösen összehozhatnánk valamit. Természetesen nagyon izgatja a gárda sorsa, reméli, egy-két versenyre ki is tud majd látogatni." Räikkönen Forma-1-es feladatai miatt az "üzlet" vezetése Robertson dolga lesz, a finn inkább a csapat tanácsadójaként és résztulajdonosaként fog munkálkodni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnoki címek minden szinten

Az országos egyéni kendobajnokságon a Szigetközi Junior Kendo Klub versenyzői remekül szerepeltek. Tovább olvasom