Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 3°C

Kilencedikként zárt az ETO

A Győri ETO FC 1–1-es döntetlent ért el a labdarúgó Borsodi Liga utolsó fordulójában Diósgyőrött.

Diósgyőri VTK - Győri ETO FC 1-1

42. p: Megszerezte a vezetést az ETO. Bajzát erőszakosan, de szabályosan szerzett labdát Katonától, majd beadott, a labdába Szalma még beleütött, de az érkező Szabó Zsolt közelről a hálóba lőtt. 0–1.

73. p:
Egyenlített a Diósgyőr. Halgas jobb oldali beadása után Katona 5 méterről a léc alá fejelte a labdát. 1–1.

A Borsodi Liga zárófordulójában pontosztozkodással ért véget a Győri ETO FC diósgyőri vendégszereplése, így a zöld-fehérek döntetlennel és a kilencedik helyen zárták a pontvadászatot. Csank János, a Rába-parti együttes szakvezetője sérülés miatt fél csapatra való futballistára sem számíthatott, így a vendégek alaposan felforgatott együttessel, két védekező középpályással léptek pályára. Jäkl Antal és Bank István feladata elsősorban a labdaszerzés volt, míg Varga Zoltán a pálya közepén a támadásokat igyekezett szervezni.

A találkozó első félidejében a hazaiak játszottak fölényben. Különösen az ETO korábbi játékosa, Ciprián Binder volt elemében, aki feltűnően lendületesen játszott és egy kapufát is rúgott. Teljesen váratlanul azonban mégis az ETO szerezte meg a vezetést, így a gyengébb játék ellenére egygólos előnnyel vonulhatott pihenőre.

A második 45 perc elején nyújtott győri játék láttán úgy tűnt, hogy Csank Jánosnak sikerült felráznia a fáradtnak tűnő társaságot, hiszen a Rába-parti együttes teljesítménye alaposan feljavult. Bajzát Péter például roppant agilisan játszott, több alkalommal is távoli lövésekkel veszélyeztette  a diósgyőri kaput és a célzásnál nem is tévedett sokat. A győriek azonban nem tudták megőrizni az előnyüket.

Érdekes mérkőzést játszott a két csapat, hiszen az első félidőben a hazaiak játszottak ugyan jobban, ám az ETO szerezte meg a vezetést. A folytatásban feljavult a vendégek teljesítménye, ennek ellenére a diósgyőriek rúgtak gólt.

Így látták ők a kilencven percet:

Pajkos János: – Az első félidőben mutatott teljesítményünk alapján meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. Sajnos a súlyos egyéni hibák visszvetették a csapatot. Összességében azonban a döntetlen reális eredmény és a végső helyezés is megfelelő. A tavaszi szereplésünk azonban hagy némi kívánnivalót maga után.

Csank János: – Az első félidő elején nem azt nyújtottuk, amit előzetesen vártam. Fölényben játszottak a hazaiak, nem volt folyamatos a játékunk és a párharcokat is elveszítettük, különösen a pálya közepén. A fiatalabb játékosok is sokat hibáztak, nem tudták megoldani a rutinfeladatokat sem. Szerencsés körülmények között szereztük meg a vezetést. A második félidőben már jobbak voltunk, igaz, a Diósgyőr is kulturáltan játszott. Sajnos a kapusunk hibázott a gólnál. Szerintem változatos volt a meccs, az utolsó harminc perc is izgalmasra sikerült. Összességében reális a döntetlen. Hiányérzetem csak amiatt van, hogy véleményem szerint a hajrában Varga Gábort lerántották a tizenhatoson belül.

Szabó Zsolt : – Úgy gondolom, hogy jó mérkőzést játszottunk. Az első félidőben fáradtabbnak tűnt a csapat, ekkor a Diósgyőr játszott jobban. A szünet után azonban feljavult a játékunk, voltak helyzeteink. Természetesen örülök a gólomnak, viszont sajnálom, hogy nem sikerült győznünk. Sajnos nem igazán ment a játék. Összességében reálisnak érzem a döntetlent.

Regedei Csaba:  – Sajnos nagyon álmosan kezdtük a mérkőzést, az első félidő katasztrofálisra sikerült. Talán a hosszú utazás miatt volt fáradt a társaság. A második félidőben már jobban játszottunk a hazaiaknál, viszont megint kaptunk egy elkerülhető gólt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talmácsi Gábor nyolcadik

Talmácsi Gábor nyolcadik lett a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság hatodik,… Tovább olvasom